Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

I. Vallástörténet, egyháztörténet, kisegyházak - Kurta József: Középkori eredetű nagyheti énekek továbbélése az erdélyi református egyházközösségekben

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. énektétel esetében, vagy csak egyszerű félrehallás, vagy félreolvasás eredményezte a hibát? Ennek az énektételnek az esetében természetesnek tűnne a szöveg és a dallam összekapcsolódása: a hibát ejtő jegyző, aki vélhetőleg a dallam lejegyzője is egyben, a dallam felidézését mellőzve esett hibába?

25 Amennyiben kántor jegyezte le az éneket, feltételezhető, hogy memoriterként ismerhette a szöveget, amelyet évente egyszer énekelt, így bizonyos fokig érthető, ha életre kelt a betéve tudott szöveg. Azonban bizonyosat nem mondhatunk. Mindkét kéziratban az 1, 6. versben mind a Vizsolyi Biblia, mind az Öreg Gradual szövegétől eltérő szót találunk. A vers a latin szövegnek felel meg: „Fejedelmi hasonlatosok lőnek eledelt nem talalo Kosokhoz", „facti sunt principes eius velut arietes non invenientes pascuam". A Vizsolyi Biblia és az 1636-os nyomtatott szöveg is „szarvasok'

'-at hoz ezen a helyen, miként az összes protestáns bibliafordítás.

26 Hasonló eset fordul elő a 2, 1. versben, ahol viszont a kéziratok éppen a bibliafordításokkal ellenkezőleg egyeznek. A „lábai alatt való szék", ill. a nyomtatott forrásokban szereplő „sámoly" az előzőhöz hasonló kérdéseket vet fel, bár ebben az esetben érthetőbb, hogy Geleji a Vizsolyi Biblia pontos fordítására változtatta a valószínűleg előtte levő kézirat pontatlan fordítását.

27 Korabeli bibliafordításaink közül csak az 1685-ös Aranyas Biblia szövege fordítja újra a szöveget „az ö lábai alatt való székről" formában.

28 A szövegbeli eltérések alapján a liturgikus, és ennek értelmében dallammal továbbadott, a nyomtatott források mellett, vagy éppen azok ellenében inkább a korábbi, kéziratos hagyományra támaszkodó nagyheti énektételek esetében felvetődik a kérdés, hogy beszélhetünk-e bármilyen szóbeliségről? Az oltszakadáti lutheránus gyülekezet Öreg Graduáljában, amely az egyik legtovább használatban maradt ismert példány, a 249a oldal után bekötött üres lapra jegyezték: „Pál Sámuel és Gergely M. István voltak Kántorok 1889. 1890. 1891. És tovább Gergely M. István voltam 1904-től 1908 Julius lig. [...] 1907től a pasió éneklés elmaradt és 1926ban ujbol Gergely M[árton] István meg tanitota András Pál Istvánt és Geréb János legényeket. 1926 Böjti napokban."

29 Nem túlzás a feltételezés, hogy a passiót megtanuló legények a többi nagyheti tételt is megtanulták. Az is elfogadható, hogy a valószínűleg kottát nem ismerő fiatalok hallás után tanulták meg az énektételeket. Ha pedig ez így volt, akkor nem zárhatjuk ki a szóbeliség jelenlétét és hatását a szövegvariálódásra. Csomasz Tóth Kálmán figyelt fel arra, hogy Arany János egyik írásában megemlítette Szegedi Kis István „Szánja az Úr Isten híveinek romlását" kezdetű, a XVI. század derekán írt „jeremiádját", mint olyan éneket, amelyet ő gyermekkorában szívesen énekelt. Viszont ez az ének utoljára az 1720-as lőcsei énekeskönyvben jelent meg, tehát több mint száz évvel Arany születése előtt!

30 Ez is azt,bizonyítja, hogy a népemlékezet nemcsak a magánáhítatosság imáit és énekeit képes hosszú távon megőrizni, hanem a liturgia elemeiként elhangzó énekeket is. 236