Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7/I. Konferencia Sepsiszentgyörgyön, 2005. szeptember (Sepsiszentgyörgy-Veszprém, 2007)

I. Vallástörténet, egyháztörténet, kisegyházak - Paál Zsuzsa: Egy historia domus vallásnéprajzi tanulságai: Tüskevár

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 7. Tanulmányomban nem térek ki rá, de Házy igen sokat és alaposan is foglalkozik a szent épületekkel, azok művészi színvonalú kialakításának részleteivel és történetükkel, megsemmisülésük esetén múltjukkal és satnya állapotuk ecseteléséről sem feledkezik meg: a templomok belső berendezési tárgyairól (szónoki szék, tabernaculum, oltár) így részletes, az adományozót vagy készíttetőt és költséget is megemlítő kimutatást kapunk. A kőből, üvegből és fából készült kisebb tárgyak, úgy mint az ablakok, szobrok, gyertyatartók, padok, burkolatok díszítettségét is elmagyarázza, érzékelteti és művészileg is minősíti. A templom esztétikai megjelenését is szívén viselte és gazdagítására költött: „Feltámadási képszobor 1863 évig soha nem volt, ekkor húsvétra Gratzból hozattam a mostanit 48 ft. — Húsvéti nagy gyertyatartó előbb kisszerű volt, a mostani magas oltárhoz épen nem illett. A mostanit 1867 évben Kőszegen vettem 18ft. ,,

23 4. A „nép jellemzése" és viselkedése Házy azt igéri „sem túl szigorú, rideg bíró, sem mindent lanyhán, közönyösen néző" nem lesz a plébánia lakói hitéletének megítélésekor. Nem tudni, mennyire sikerült objektív képet adnia szerzőnknek, annyi azonban bizonyos, hogy nem egyszer lesújtó képet nyújt át a viselkedésükről. A viselkedésről és erkölcsről írott gondolatai gyakran átcsapnak a hitéleti kérdések taglalásába, vagy viszont. A nemkívánatos viselkedés nem ritka jelenség a XVIII-XIX. században a templomban és a családi életben egyaránt. A plébánián talált feljegyzések közt (évszám nélkül) megemlít Házy egy esetet, mely nem éppen a templomban való viselkedés jó példája. Képzeljük csak el magunk elé a következő jelenetet: „... némelyek szűrbe burkolódzva, a templom talaján feküdtek, fintorításaik és taglejtéseikkel a körüllevőket nevetésre, botrányra indították. A legények vagy egymás ölébe ültek, vagy egymás hátára nehezedve ájtatosság nélkül vannak a templomban. Imádkozni, énekelni sokan szégyenlenek, fennszóval beszélgetni, nevetni közönséges dolog, (...). Tudok esetet, hogy a prédikáció alatt marhán alkudoztak. - Ha ezek megszűntetésére a lelkipásztor az elöljáróktól segítséget kér, megtagadják, volt eset, midőn a bűnöst az elöljárók a büntetés elől megszöktették. Ha pajkos egyén elöljáróvá lesz, azzal büntet, hogy szóval és példával valami nyilván vallásellenes botrányt idéz elő."

24 „Elég ily szomorú adat van az évkönyvekben" - teszi hozzá. A plébános bizakodása lankadatlan és hisz az emberi természet hibái kijavításának papi feladatában: „... Hja de így volt ez mindig. Szükséges, hogy botrányok legyenek, monda Krisztus Urunk! A papság feladata a bűnt irtani, az Isten országát terjeszteni, ez a mi fáradságos feladatunk, erre vállalkoztunk." Házy Alajos felfigyelt egy, a papságot rossz színben feltűntető rigmusra is, melyet utódainak okulására ad közre: „Hogy a népköltészet minden alkalmat