Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - S. Lackovits Emőke: Lélekszám csökkenés és szórványosodás Veszprém megyében, a Bakony és a Balaton-felvidék reformátusok lakta falvaiban

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. eredménye, amelynek nem csak az állomásai, hanem az összetevői ugyancsak megragadhatók. Valójában egy olyan összetett jelenséggel állunk szemben, amelynek eredménye mára bizonyos gyülekezetek peremhelyzetbe, sőt szórványba kerülését vonta maga után. A XX. század második felének statisztikai adatait vizsgálva megállapítható, hogy a hat egyházmegyéből ötben a reformátusok lélekszáma 25% alatti vagy 25% csupán. Az 50%-os arány tíz alatt maradt valamennyi egyházmegyében, ugyanígy az 50% fölötti is, kivéve egyetlen egyházmegyét (Vas-Zalai). Az 50% fölötti lélekszámot mutató falvakat szigetfaluknak tekinthetjük, ahol a többségi felekezetet alkotók között, azonos településen belül magas arányszámban még együtt él az egy felekezethez tartozók közössége.

2 A népesség fogyása egyenes utat biztosított a helyzet kialakulásához. Erre a folyamatra az 1880-as és 1900-as évek között figyeltek fel a történelmi Magyarország területén. A születéskorlátozás kóros méreteit mutató területek arra engednek következtetni, hogy a jelenség elsősorban nem felekezetfüggő, döntően gazdasági indítékai voltak. Az már a kérdés másik oldala, hogy ezek az indítékok erőteljesebben jelentkeztek a vagyonosabb, tehetősebb, gyorsabban polgárosodó, jobban gyarapodó református közösségekben, aminek eredményeként ott a népesség apadása erőteljesebbé, gyakran ijesztővé vált. Ugyanakkor megjegyezni szükséges, hogy a jelenség nem csak a magyarokat jellemezte, hanem megfigyelhető egész Európában a XVIII. századtól kezdve. Nem kerülte el Itáliát, Spanyolországot, Németországot sem, de fő fészke a forradalom utáni Franciaország volt. Ellenben amíg Európának a Lajtától nyugatra eső területein a vészes népességfogyás megakadályozásáért az állam képes volt közbelépni,

3 addig ez alig figyelhető meg nálunk. A magyar nyelvterületen, így a vizsgált térségben is a népesség lélekszámának előbb figyelemfelkeltő, majd látványos visszaesése a jobbágyfelszabadítást követő időszakra, az 1850-es évekkel kezdődő esztendőkre, évtizedekre tehető. Bár közbe ékelődtek stagnáló esztendők, sőt, időleges megtorpanás is, azonban a folyamat nem állt meg. Ez jól érzékelhető a római katolikus népességgel való összehasonlítás tükrében. Némely faluban ez a népességfogyás vészes méreteket kezdett ölteni és ezek a falvak döntően református többségű települések voltak. Ennek a folyamatnak több-kevesebb erőfeszítéssel sem sikerült gátat vetni, sőt az 1950-es években ez tovább folytatódott a birtokos parasztság megalázásával és súlyos üldöztetésével. A születéskorlátozáshoz így az elvándorlás is társult, amely a közösségek elöregedési folyamatának elindítójává lett. A peremhelyzet szórványállapottá lényegült. Ennek azonban nem az egyetlen összetevője a népességfogyás. Ezek a közösségek ugyanis fogyatkozó lélekszámukkal önbizalmukat is elveszítették, meggyengült a hitük és egyfajta tétlenséggel párosult tehetetlen382