Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Punykó Mária: A vallás szerepe az anyanyelv megőrzésében a szórványban, a Körösmezőn élő magyarok között

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. A templomon kívül nem jönnek össze a magyarok, nincsenek magyar estek, rendezvények. Találkozunk, templomba megyünk mink is. így házanként nincs mikor így járni. Valamikor csináltunk estéket meg mit, talufosztót, rongyokat téptünk, szőnyegeket csináltunk, és most valahogy nincs ilyen. Este mindenki azt a kis tévét megnézi, becsukunk, és kész. — F.M., sz. 1929. A magyarnyelvűség a templomon kívül a temetőben tapasztalható. A sírjeleken magyar nyelvű a felirat. A hitélet mellett a névadásban, különösképpen a becéző alakokban és a köszönési formákban figyelhető meg a magyarok körében a magyar identifikáció. Természetesen, megszokottként használják ukrán szövegkörnyezetben is a Sanyi, Pityu, Pali, Anti, Jenci, Jani, Tibi, Annus, Olgi, Szilvi, Manci, Manyika, Aranka, Izuka, Erzsi, Böske stb. alakokat. Az idősebbeket csókolom-mal üdvözlik, a fiatalokat szervusz -szál, illetve a szia alakváltozattal. Összefoglalva a Kőrösmezőn tapasztaltakat elmondhatjuk, hogy a községben a kommunikáció nyelve a magukat magyarnak vallók között is többnyire az ukrán. Az idősebb magyarok az egymás közötti érintkezésben használják a magyar nyelvet is. A középkorú magyar származásúak értik a magyar szót, de nem használják, a fiatalok már nem is értik, illetve esetenként csekély passzív szókinccsel rendelkeznek. (A nagyszülők beszélnek, a szülők értenek, az unokák már nem is értenek magyarul.) A dédszülők, nagyszülők generációja még kétnyelvű, az unokák generációja eljutott a teljes nyelvcseréhez, lényegében egynyelvű. Természetesen vannak kivételek. Két-három olyan családdal találkoztam, ahol az unokák is beszélnek magyarul, ám itt is — egyetlen kivétellel — az ukrán a domináns nyelv. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy azokban a vegyes házasságokban, ahol az anya magyar, inkább jellemző a kétnyelvűség. Ez azonban nem bizonyított. Például a magyar származású tanárnő lánya, akit ő következetesen Icukának nevez (a lány magát Olenának), egyáltalán nem ért, nem beszél magyarul. A kérdésre, hogy tudnak-e az unokák magyarul, ilyen válaszokat kaptam: Persze, hogy tudnak! Hát muszáj, hogy tudjanak! Hát hogyha mi beszélünk magyarul, nekik is kell, hogy tudjanak. Tanítottunk is, tanítsuk is. Köteles, hogy tudjanak magyarul. Ez egy érzés, hát mégis, hogy magyarul! Ragaszkodik az ember, hogy tudjon magyarul beszélni. K. J.F.E. sz. 1915.; Van két lányom. Ók még beszélnek magyarul. Szilvi lányom, amék itt Kőrösmezőn, megözvegyült, nehezen élnek. ...És már a lányom és a fia nem, és a fia alig tud magyarul, kár, hogy unokám, megmondom az őszintét, szép neve is van, Artúr, és minden, és ugye magyar szülei, mer a Tibi is magyar és Szilvi is magyar, és úgy nőttek fel, hogy ők tudnak magyarul, és a fiút elhagytak, elhanyagoltak, beszélni nem akar ma377