Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Schleicher Vera: Egyházi ünnep vagy világi szórakozás?

Népi vo/tósossóg о Kárpát-medencében 6. smind a vallásilag vegyes összetételű Iparoskör ifjúsági tagozatának is számított, ha nem is hivatalosan. Ennek ellenére a legzártabb mulatság mindig az iparosságé volt, míg legnagyobb, legtöbb fogattal felálló, legmozgalmasabb szüreti felvonulást a katolikus pógáregylet tudhatta magáénak: a felvonulás szereplői az agrárnépesség derékhadát kitevő közép-és kisparaszti családokból kerültek ki, de a menet végén ott sorakozott Újváros zömmel katolikus napszámossága és a külterületi puszták ilyenkor Paksra sereglő katolikus népessége is. A város szüreti színpadán tehát két vallási felekezet nem képviseltette magát egyáltalán: hiányoztak a „Kis Palesztinának" is nevezett Paks vallási, kulturális és társadalmi szempontból is teljességgel különálló izraelita lakosai, valamint a részben a XVIII. századi újratelepítéskor letelepedő, részben az évtizedek során beszivárgó reformátusok. Bár korszakunkban a református gyülekezet több tagot számlált, mint az evangélikus, sőt ahhoz hasonlóan vallási alapon szerveződő egyesületet is működtetett, szüreti felvonulás és bál rendezésére sohasem futotta erejéből („a reformátusok egyszerűen nem rúgtak labdába"). Ez egyrészt a református népesség foglalkozási szempontból heterogén összetételével magyarázható. Másrészt e napszámos- hajós-, halásztisztviselő- és iparos családok akkor sem rendelkeztek volna a felvonulás megrendezéséhez szükséges fogatokkal, ha a vallási közösség ereje arra ösztönözte volna őket, hogy erős, önálló arculattal rendelkező csoportként mutassák meg magukat a település szüreti „fesztiválján". Bár a szüreti felvonulás elsősorban a vallási, nemzetiségi és társadalmi határok mentén szerveződő csoportok identitásának felmutatására szolgáltatott alkalmat, a nézők és báli vendégek bevonása, valamint a menet útvonalának kiválasztása a település egységének demonstrálására is alkalmat adott. A Paks főterén álló, nagyméretű bálteremmel rendelkező Erzsébet Szálló sok tekintetben méltóbb hely lett volna e rangos bálok megrendezésére, ám korszakunkban a felvonulások mindegyike az egyletek helyiségéből indult és oda érkezett vissza, emlékeztetve arra, hogy minden világi vonása ellenére valójában az egyházak által szigorúan ellenőrzött rendezvényről van szó. A menet első útja mindig a főszereplőül választott bíróné házához vonult, annak kikérésére. Mivel bíróné csakis az adott társadalmi csoport reprezentatív képviselőjének számító családból kerülhetett ki, ezek az utak kizárólag az evangélikus főutcába vagy mellékutcáiba, a Hanzinegyednek is nevezett katolikus gazdanegyedbe, illetve a város ősi központjába, az iparosok lakta girbegurba utcák valamelyikébe vezettek. Dramaturgiai szempontból ez azt jelentette, hogy a kikérés és vendéglátás jelenete az egylet tagságából és azok rokonságából álló szűkebb közönségnek szólt. A bírói párral kiegészült menet ezután olyan kerülő utakon tért vissza az egyleti helyiségbe, amely éppen a saját és az idegen területek határán húzódott. A felvonulásnak ez a része 260