Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - Limbacher Gábor: Egy palóc búcsúvezető napjainkban

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. tclctérc épült templom

5 Szent Anna szobrához kötődik. „Egy asszony csináltatta, akinek nem volt gyereke. És akkor ez egy hatalmas ládába jött ez a szobor, és akkor a miksi-i templom előtt kinyitották a nagy faládát, és összecsődült a nép. És amikor levették a tetejét, még ki se bújt a Szent Anna belőle, de már az arca meg a feje már látszódott. És akkor az asszony a nép közül mindjárt odaugrott (...), aki rendelte, és mindjárt csókolgatta a Szent Annát. (...) Gondolom azért rendelte, mert nem volt gyereke." Szent Annának, a gyermekáldást várók patrónusának jellegzetesen egy gyermektelen házaspár rendelt szobrot, aki Krisztus idősen szülő nagyanyjának szakrális, mintaadó példájában reménykedhetett, és ápolta kultuszát. A szoborfölajánlást egyúttal az utód nélküliségből adódó nagyobb anyagi lehetőség is motiválhatta, mint ahogy a települési közösség módosabbjai mindig is akartak a templom javára adakozni. Az esemény hagyományozott elbeszélése - szintén jellegzetes módon - a szent szobrát, mint magától a patrónustól nem differenciálódott, eleven létezőt láttatja, aki ládában jött, aki még ki se bújt és akit megrendelője csókolgatott. A már említett, L. birtokában lévő „Krisztus atyafisága" című imakönyv," amely még dédöreganyjáé volt, szintén Szent Anna kultusza révén tartalmaz szocializációsjelentőségű vonatkozást. Nagyanyja szokta mutatni benne „Szent Anna csudatévő kezét. Látod, ezzel ölelte meg a Szűzanyát. Aszongya, csókold meg ezt. Mindig, mikor Szent Annáról van szó, mindig ez jut az eszembe. Ehe, látszik is a képen a sok csókolás nyoma, ahogy középen megsárgult."(3. kép) Az egyház mintaadó befolyása tükröződik L. egyik gyermekkori emlékében, a sajátos lila szín helyi elnevezéséről. A XIX. század végén dr. Valihora János volt Losonc esperes plébánosa, akihez filiaként Miksi tartozott, a kőtemplom építése is az ő nevéhez fűződik. Egyházi rangja szerinti öltözete olyan eleven benyomást keltett a miksi-i hívekben, hogy a lila viseletdarabnak megfelelő színt azután csak „Valihora színő"-nek nevezték. Berkenyén L. ministráns lett, és már első elemi iskolás korában részt vett a berkenyeiek évente hagyományos Vác-hétkápolnai zarándoklatán, Mária névünnepe alkalmából (IX. 12.). 1950. szeptember elsején mandulaműtéten esett át. Gyógyulása örömére édesanyja a kórházból a fehérek templomába vitte Vácon, ahol egy vak koldustól megvette a hétkápolnai Szűzanya szentképét hálaemlékül. L. ezt otthon gyakorta nézegette. Számára a Szűzanya hétkápolnai kegyoltára olyan élményt jelentett, mintha a mennyországba nyert volna bepillantást. A Berkenyére került plébános, akit kispesti esperes plébános munkaköréből a szocialista hatalom bebörtönöztetett, majd a váci Hétkápolnához helyeztetett, többször beszélt a hétkápolnai kegyhelyről, és elődjéről, a kiváló ferences Riba Hugóról, aki nagyszabású fejlesztést valósított meg Mátraverebély-Szentkúton, majd amikor kitették a Hétkápolnához, a váci kegyhelyet vette gondozásba, és föltárta történetét. Róla mondta utódja, hogy „állva halt meg a Szűzanya hajlíthatatlan pász172