Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Napjaink vallásgyakorlata, vallásossága. Szakralizáció, deszakralizáció. Szórványosodás, szórványhelyzet, népesedési kérdések - fr. Vásárhelyi Anzelm OSB: Szerzetesek a XXI. században

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. anakorétákat (A görög heremosz szó a sivatagot jelöli, a latin eremita szó pedig, amelyből a magyar remete szó származik, a sivatagban élő emberek megnevezése.) „Ezek nem a szerzeteséletnek kezdő nekibuzdulásával, hanem a monostorban való huzamosabb próbatétel utján lettek azok. Ezek sok társuk segítségével már megtanultak az ördög ellen küzdeni, és jól felkészülve testvéreik csatasorából magános harcra nyugodtan a pusztába vonulhatnak, és mások támogatása nélkül, puszta kézzel és karral bátran tudnak harcolni Isten segítségével a test és a gondolatok bűnei ellen." Regulájában a szerzetesek egyik fajtájának - s nem pedig a szerzetesélet magasabb fokának- tekinti az anakorétákat vagyis a remetéket. Szent Benedek struktúra teremtő ember volt, Regulájában a keleti és a nyugati szerzetesség olyan szintézisét teremtette meg, amely a mai napig az istenkereső emberek útmutatója lehet. A szerzetesség második periódusa a II. Vatikáni Zsinatig (1965) számítható. Ezt az időszakot Szent Ferenc és Szent Domonkos fellépésétől számítjuk, ők a városok szegény és gazdag polgárait szólították meg. Elet és sorsközösséget vállaltak a nincstelenekkel, igehirdetésükben az ortodox tanítást igyekeztek közvetíteni. Az ún. újkori rendek társadalmi szolgálata és centralizált struktúrája is számos tekintetben különbözik a monasztikus közösségek autonóm, föderalisztikus struktúrájától, szervezeti felépítésétől. G. Lafont elemzése szerint az első periódus szerzetessége egy olyan szakrális társadalomhoz igazodott, amelyben éles határ húzódott a szerzetes és a világi ember közt. Egyúttal azonban kritikus is volt vele szemben, éppen egy keresztény társadalom felépítésének perspektívájában. A második évezredben - s ez volt az az évezred, amely tanúja volt a modernitás születésének, virágzásának és kifulladásának - tovább élt a monasztikus szerzetesség, ugyanakkor elhalványodott a szerzetesélet olyan új formái mellett, amelyek célja egyszerre volt a kritika és ennek a modern világnak evangelizációja (vö.: ferences, dominikánus, jezsuita lelkiség). Az elhalványodás nem szekularizálódást, sem identitásvesztést jelent, hanem a jelenlétnek egy csendes, diszkrét formájára utal, amely a piacterek, szószékek és a médiumok helyett a monostorok csendjében, a klauzúra zárt terében artikulálódik. A monostor a világ megszentelésének, az egység-törekvésnek és az osztozásnak sajátos, járható útja, mely a testvéri közösségből Isten országába vezet. Szükséges itt megjegyeznem, hogy Magyarországon a XIX. század eleje óta az ún. monasztikus rendek - politikai, gazdasági okokbók kifolyólag vagy épp a korszellem miatt - gyakorlatilag szakítottak a monasztikus életformával és a hagyományos plébániai pasztoráció vagy a monostorokban működő kollégiumok, iskolák fönntartóiként szerveződtek újjá. 756