Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/II. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Szakrális helyek, építmények, ábrázolások. Liturgikus tárgyak, textilek - Felhősné Csiszár Sarolta: Szecessziós úrasztali terítők Kárpátalján

Népi vallásosság о Kárpát-medencében 6. többsége asztal terítő volt, néhány helyen azonban már ekkor is előfordult, hogy a szószéket is letakarták. (2. Jegyzőkönyv Fornos, Gecse, Halabor, Asztély, Jánosi, Dercén, Salánk, Verböc, Szőlősgyula, Fertösalmás, Búcsú, Tiszaújhely, Beregvégardó, Bene-Kovásza, Gút, Munkács, Barkaszó, Rafajnaújfalu.) Máshol ennél változatosabb volt a kép. Egyes helyeken már a XVIII. században volt takarója más templomi bútoroknak is. Palotay Gertríid találkozott az összeírásokban a térítőkön és padtakarókon kívül papi szék, éneklőszék, karzat takaró és patrónusok padjának a takarójával is.

1 A kárpátaljai egyházakban ezek a templomi textíliák "szőnyeg", "posztó", "szőr szőnyeg", "szőnyeg posztó", "rása" és egy esetben "enyves fekete vászon" anyagból készültek. A források szinte kivétel nélkül mindig fontosnak tartották megjegyezni a textíliák színét. Pl. Fomoson 1808-ban "veres virágú szőnyeggel", Gecsében "zöld szőnyeggel", Dercenbcn "kék posztóval", Asztélyban és Tiszaújhelyen "zöld rásával", Gúton "régi tarka szőnyeg"-gel, Barkaszón "veres tarkájú szőnyeggel" volt az asztal, Haláborban "zöld színű és rajtokkal szépen körül varrott posztóval" volt az asztal és a katedra is beborítva. A templomi textíliák készítésének központjai Az általunk hozzáférhető források a textíliák készítési helyére vonatkozóan sajnálatosan egyetlen adatot sem tartalmaznak. így csak feltételezhetjük, hogy ezeket a jórészt művészi igénnyel készített templomi térítőket Kárpátaljára, a felvidékkel élénk kereskedést folytató nagyobb városokból szállították. Itt ugyanis már a XV-XVI. században komoly szabó és himvarró műhelyek működtek, ahol egyházi textilek készítésével is foglalkoztak. Főként a XVI. századtól lehetett ez így, amikor a világi hímzett ruhák divatjának elterjedésével, a hímvarró műhelyek száma ugrásszerűen megemelkedett. Egyik központja már a XV. században, de a XVII. század végén is Kassa volt.

2 Egy 1692-ből ránk maradt céhszabályzatuk pontosan előírta, milyen hímzésekhez kellett érteniük a céhtagoknak. Ebből következtethetünk arra, hogy megrendelésre templomi textíliákat is készíthettek. A kassai hímvarróknak pl. tudniuk kellett készíteni mindenféle úri és papi öltözetet és lóra alkalmas, skófiummal, arannyal és ezüsttel ékesen kivarrt hímzést, papi ruhához való süveget, és érteni kellett a címer hímzéshez is Egy másik ilyen központ volt Eperjes. 1509-ben az eperjesi szabólegények mester-remekei között ott találjuk többek között egy teljes miseruha és egy papi süveg elkészítését.

3 Ezzel párhuzamosan működtek hímzőműhelyek az udvarházakban is. A XIX. század második felében Izabella hercegnő védnökségével Pozsony130