Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Szent szövegek, imádságok, imaalkalma, Szenttisztelet - Csóka-Jaksa Helga: „Búcsúra való ének” Bálint Sándor ponyvahagyatékának elemzési szempontjai

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. részeket gyakran le is vágták, főleg akkor, ha több nyomtatványt varrtak ösz­sze. Az állapot szoros összefüggésben van az előzőekkel. A megjegyzés rovat a legtágabb kategória, a szubjektív észrevételek is ide kerültek, amelyek utal­hatnak más kiadványokkal való hasonlóságra, megadhatják a raktári számot és minden más feliratot, amely a nyomtatványon szerepel, de nem elengedhetet­len információ, vagy nem illeszkedik a többi kategóriába. A tárgyszó röviden összefoglalja a nyomtatvány tartalmát, utal a benne szereplő személyekre és a hozzá kapcsolódó kegyhelyekre. A nyomtatványok egy részének címoldalán szerepel tartalmuk, ilyen esetekben utolsó adatként ez szerepel sorszámozva. Ahol nincs az egyes énekeknek vagy fejezeteknek címe, ott kezdősorukat vet­tem címnek szintén sorszámozva. A katalógus végén az eligazodást segítik a mutatók. Most pedig lássuk azokat az adatokat, amelyek a leírás és összesítés után jellemzik az állományt! A korai nyomtatványokon nem találunk sem nyomda-, sem kiadójelzést, később, a XIX. század második felében jelenik csak meg a kiadványon a nyomdász neve, majd pedig a szerkesztőé vagy a szerzőé. A kiadó és a szerző/szerkesztő funkcióját sok esetben nehéz elkülöníteni, mert gyakran fe­dik egymást, és a ponyvafüzeteken nem mindig következetes ennek jelölése. Pl.: kiadta: Orosz István, ez azt jelentette, hogy ő írta azokat az énekeket, ami­ket nyomdába adott, de ugyanez nem képzelhető el Bagó Mártonról, aki na­gyon sok esetben nem csak nyomdásza, hanem kiadója is ponyvafüzeteinek. Gyakran nem kapunk semmiféle információt arról, hogy kik lehettek azok az emberek, akik vallásos énekek, történetek, imák írásával foglalkoztak. Néhá­nyuk búcsúvezető, szokásos korabeli elnevezéssel szentember volt. Bálint Sándor szerint a szentemberek szerepe a jozefinizmusnak köszönhetően erősödött fel. A felvilágosodás hatására a XIX. században megváltozott a ha­gyományos liturgia, a papok máshogy viszonyultak a bajokat orvosló szen­telmények kiszolgáltatásához, az orvosok szemlélete pedig „nagyon távol áll a nép lelkialkatától." 9 Az így kialakult űrt laikusok töltötték be, akik az átla­gosnál mélyebben voltak vallásosak, sokat imádkoztak, 10 vallási tájékozottsá­guk széles körű volt, általános tekintélynek örvendtek a közösségben." A szentemberek nagy hatással voltak a búcsújárókra, búcsú vezetőként példát mutattak mindenkinek a katolikus életszemléletben. Az orális hagyományok képviselői voltak annak ellenére, hogy munkáik nyomtatásra kerültek, mert a ponyva csak emlékeztető a vallásgyakorlatban, 12 az énekeket, imákat kívülről tudták a búcsújárók. Abban a folyamatban, amelynek során a vallásos pony­vanyomtatvány „nyersanyaga", az ének megszületik és eljut az olvasóhoz, a használóhoz, a szentembereknek döntő szerepe volt. Nevük csak a XIX. szá­zad vége felé került a nyomtatványokra, de természetesen a búcsújárók így is 487

Next

/
Thumbnails
Contents