Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Tomisa Ilona: Vallásos élet a hódoltság korabeli Magyarországon

Népi vallásosság о Kárpát-medencében 6. világi kisegítők, licenciátusok alkalmazása. A licenciátusoknak hittudományi képzettségük nem volt. Házas személyek voltak, akik ha tudtak írni olvasni, s valamennyi jártasságot szereztek a katekizmusban, megbízást nyerhettek. Ahol nem volt iskolamester, ott az oktatást is ők látták el. Ezenkívül kereszteltek, eskettek, temettek, prédikáltak és könyörgéseket mondtak, imádkoztak haldoklók mellett. A már többször idézett váci püspöki jelentésben olvashatjuk: „lehetne ugyan sok helyen a nős licenciátusok helyébe pap plébánosokat helyezni, de a töröktől való félelem, az eretnekek gyűlölete, és a rablók fokozódó gonoszsága, továbbá sok helyütt a legméltánytalanabb körülmények, amelyeknél a barmok sorsa is jobb, alig lehet papot találni, aki ott a lelkek gondozását vállalná."" A XVI-XVI1. században a hívek lelki gondozását - a licenciátusok mellett - az egyházmegyés papság hiánya miatt - a ferencesek és a jezsuiták látták el. A ferencesek néhány kolostorukat a török megszállás idején is fenn tudták tartani, mint pl. Gyöngyösön. Ügyes diplomáciával oltalomlevelet szereztek a budai és az egri pasától, a kuruc kapitányoktól, valamint a császári hatóságoktól, s ezek segítségével messzi vidékeket fölkereshettek. A gyöngyösi ferencesek mintegy 300 környező falu népét látták el fölváltva, látogatva a különböző helységeket. Hasonló szerepet töltött be a Szeged- alsóvárosi kolostor. Az itteni elöljárók egyúttal a csanádi püspök helynökei is voltak. Plébániát vezettek Zomborban, és állandóan lakott egy-két atya Bácson, Temesváron, Szigetváron, Pesten ill. Budán. Erdélyben pedig a csíksomlyói ferences kolostor szerzetesei a papok nélkül maradt katolikusok lelki gondozását látták el. A hódoltsági magyarokat - a Szentszék felhatalmazása alapján - időnként a belgrádi ferences püspökök is felkeresték, hogy templomokat, papokat szenteljenek, a népet vigasztalják, erősítsék, kiszolgáltassák nekik a bérmálás szentségét. Ők a bosnyák rendtartományhoz tartoztak, akárcsak a ferences Bandinus Márk, aki 1646-48-ban a Moldvai tartományt látogatta meg.

14 A ferencesek mellett a jezsuiták végeztek rendszeres lelkipásztori munkát különösen Dél-Dunántúlon (Baranya, Somogy megyékben), Kalocsa környékén, de Gyöngyösön és Temesváron is. Legfontosabb missziós központjuk Pécs volt, ahol a szigeti külvárosban telepedtek meg. Nem jobb a helyzet a királyi Magyarországon, jórészt az Esztergomi érsekség területén sem. Ebben az időszakban a törököktől való félelem és a földesurak hatalmaskodásai, valamint a felekezeti villongások alapvetően meghatározták az itt lakók közérzetét. 1561-ben Derecskey János főesperes azért hívja Garamszentbenedekre papi gyűlésre a környékbeli falvak papjait, mert - mint írja - a töröktől való félelmében nem mer ilyen veszedelembe menni, annyira megnőtt a rablások, keresztények fogságba hurcolásának 41