Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)
A mindennapok és az ünnepek vallásossága, Szentelmények - Székely Zoltán: A barokk-kori vallásos élet emlékei Hédervároott
Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. vagy sem — ritkán volt mise, de akkor sem tartották ebéd után. Az istentiszteleteken nem volt sem evangéliumi olvasmány, sem levél, sem prédikáció, sem katekézis — csupán bűnvallás (comissum). Mivel a kápolna nyilvános volt, az istentiszteleteken a plébánia népe is részt vehetett. Az 1780-as jegyzőkönyv azonban megjegyzi, hogy a nép felette ritkán látogatta a Várkápolnát, egyrészt a rendszeres misézés hiánya okán, másrészt mert nem lehetett áldozni, s mert csodatévő vagy egyéb tiszteletre méltó kép sem volt, amely vonzotta volna őket.' 3 A kápolna legnagyobb ünnepe dedikációjának megfelelően az Angyali Üdvözlet napján volt (március 25.), amikor is hitszónoklatot és énekes misét tartottak. 54 Ugyancsak itt ünnepelte a plébánia népe Vi rág vasárnapot és Nagyszombatot s itt zajlott a keresztkútszentelés is. 55 A Peregrinus-kápolnában eredetileg szintén miséztek vagy legalábbis misézhettek volna: az 1780-as vizitáció felemlíti az esperesi protocollumot, amely szerint Frivaisz esztergomi vikárius engedelméből hetente 2-3 alkalommal lenne tartható istentisztelet. Azt is megjegyzi azonban, hogy az elmúlt esztendőkben, a kápolna elhanyagoltsága miatt alig miséztek. 56 A História Domus 1798-as bejegyzése szerint hetente kétszer tartottak régente istentiszteletet, de a kápolnáról már mint elpusztultról írt. 57 Az 1812-es jegyzőkönyv a tradícióra hivatkozva szintén heti két miséről beszél, amelyhez a felszerelést a Várkápolnából hozták. 58 A kápolnához csodás események is kapcsolódtak, vélhetőleg a XVIII. század 60-70-es éveiben. 59 Történt ugyanis, hogy Horváth János, aki korábban Hédervárott éveken át uradalmi gazdatiszt volt — a feljegyzés idején már lózsi (nagylózsi) tiszttartó — és aki „kétségtelenül Istent fáradhatatlanul tisztelő és igaz zsidó, akiben nincs álnokság" („Dno P. Joanne Horváth prius in Hedervár pluribus Annis Frumentario Dnali, nunc Provisore Losiensi Viro certe praestante Deum reverente, et verő Israelita in quo dolus non est") a kápolnával szemben lakva sok éven át, leggyakrabban esti és éji időben csodálatos fényt látott. A jelenést mások — mint háznépe és vendégei, közöttük Subszky Mihály — is látták, akiket Horváth hívott, hogy legyenek tanúi. Mindezek több éven át egybehangzóan bizonyították a plébános — Pamphakel Ferenc — előtt e csodát. Az eseményeknek azonban úgy tűnik, hogy nem lett folytatása illetve következménye: a csodás fényekről a későbbiek során már nem hallunk. A kápolna a XIX. század elejére romossá vált s ezzel együtt Hedervár hitéletében játszott szerepe is lehanyatlott. Újjászületésére a napóleoni háborúk idején került sor, alkalmasint a Viczay család fogadalmának köszönhetően. Erre látszik legalábbis utalni az a helyi népi hagyomány, amely szerint a franciák, megszállván e területet, állítólag elhurcoltak egy Viczay grófnőt, akinek a lába eközben kisebesedett. A fogság azonban hamarosan véget ért és a sebek is eltűntek, amit a grófné Szent Peregrinusnak tulajdonított. 60 313
