Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Sárai Szabó Katalin: „Női munka” a református egyházban a századfordulótól a 40-es évekig

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. életévük befejezése után, hacsak főiskolai tanulmányokat nem folytatnak, ami a legritkább eset, rendkívül szerény neveltetési segélyük is megszűnik és ha férjhez nem mennek, vagy két kezük munkájával keresik kenyerüket, sokszor a legnehezebb testi munkával, vagy rokonaik és ismerőseik kegyelméből tengetik életüket...ezekből a templom mellett felnövő magános, leánylelkész-árvákból szervezi meg egyházunk szociális munkáját végző női csapatot."" A megoldást abban látták, hogy 1931ben megalapították a Szociális Missziót. Itt a jelöltek az intézőbizottság határozata szerint 14 havi kiképzésben részesültek. A református szociális missziós testvérek kiképzésének vezetését Sajó Margit budapesti református teológiát végzett református vallástanárnő végezte. Munkájukat gyülekezetekben vették igénybe nemcsak Magyarországon, hanem külföldön (Franciaországban, Belgiumban) is. A gyülekezetben teljes ellátást, mérsékelt havi díjazás kaptak, amit az intézőbizottsághoz küldtek, ennek ellenében az intézőbizottság gondoskodott ruházatukról, személyi zsebpénzről, nyári kéthavi üdülésről, betegség, rokkantság esetén halálukig gondozásukról. A missziós testvérek képzésében, hasonlóan a diakonisszák képzéséhez együtt volt az elméleti (bibliai, teológiai) képzés és bizonyos szakirányú gyakorlati képesítés az anya- és csecsemőgondozásban, gyermeknevelésben, egészségügyi munkában, stb. Mindkét hivatást (munkájuk a gyülekezetekben fedte egymást) - ha közben férjhez nem mentek, ugyanis egyik szervezet sem vetette el elvileg a férjhez menés lehetőségét - professzionális munkaként gyakorolták A nőknek az egyházi élet megújításáért folytatott munkája anélkül történt, hogy az egyházigazgatásban szerepük lett volna. Az 1928-33-ig tartó Zsinat által hozott törvények l.tc.29 §-sa szerint ugyan választójogot kaptak a házas nők is, - az 1904. I.tc. 18§ szerint ugyanis csak az önjogú nők (24 . életévét betöltött hajadonok, özvegyek és vegyes házasságban élő nők) választhattak , de ők maguk továbbra sem voltak válaszhatók. A 30-as évek női munkájában az 1933. évi belmissziói törvény hozott változást, amely a belmissziói mozgalmat az egyház keretei közé emelte, s ezzel egyidejűleg a női munkát is központilag kívánta megszervezni. A szervezettségben, az egységes vezetésben és programban látták azt az erőt, amelyet az egyház megújításához, a vallásosság elmélyítéséhez, a katolikus egyházzal, a modern élet kihívásaival szemben meghirdetett harchoz ítéltek szükségesnek. A női munka erejét tömegmozgalom jellegében látták, amire a felhívások stílusa is utal. Megszervezték a Női Tábort, amelyet nem egyesületi formában képzeltek el, a tagságot a gyülekezetek női tagjaiból toborozták. Az 1930. évi közgyűlésen Ravasz Lászlóné elnöki megnyitójában leszögezte: 218