Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Lábadi Károly: Erkölcsi és vallási élet a XIX. századi Drávaszögben

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. nek felidézését is beleszőtte a falu lakosaihoz intézett intelmeibe: „S most azt kérdem: meghallgatta-e az Úr az én akkori könyörgésemet? — Részben talán meg. Anyagi tekintetben legalább jólét, gyarapodás mutatkozik, s az idő terheinek hordozására van még erő és képesség. De elég-e ez a boldogságra? Pedig félek, hogy némelyeken itt is erőt vettek azok a — fájdalom, napról napra közönségesebbé váló — bűnök, melyek népünk életerejét e vidéken, sőt némelyikök országszerte fogyasztják: a nők fényűzése; a férfiak dorbézolásai; az erkölcstelenségek, házasságtörések. S ha bár a többség e bűnökről még ment maradt is, remélem — a rossz példa ragadós voltánál fogva közel a veszedelem mindnyájatokhoz."'

4 A kői gyülekezet előtt megerősítette, hogy van tudomása eltévelyedésekről (bizalmasan az ottani lelkész tudattat vele).'

5 Hercegszöllősön, az ősi református gyülekezetben szólt arról a nyilvánvaló jelenségről, hogy a régi bűnök mellett újak is jelentkeztek: „A régi bűnök mondván megmaradtak; de újak is támadtak, melyeket a régi idő nem ismert. A hitbeli szakadások; az eszeveszett fényűzések — s az erkölcsi és természeti érzés teljes hiányából származó ama névtelen bűn, melyre csak gondolni is borzadály..."

36 A reformátor Sztárai Mihály valamikori alsó-baranyai fellegvárában, Laskón elmondott beszédében összegezte véleményét a fényűzés lelket és erkölcsöt megrontó hatásáról, a családot, a közösséget megmételyező erejéről. Aggódva figyelmeztetett az egykezes pusztulást, kiveszést előidéző eredményére: „Nagyobb a veszély, mely más oldalról fenyegeti a gyülekezetet. És pedig látszólag ártatlan kezdetből eredve rettenetes veszéllyel. Hallgassatok meg — s vegyétek eszetekbe, míg nem késő, avagy csak az utolsó napon is, melyek a ti békességetekre valók! A fényűzés, mely e vidék népénél, különösen a nők közt, s a torkosság és a boritalban való bujálkodás, mely a férfiak közt, majd mindenütt, itt is annyira elharapózik: először anyagi romlásra, de ami annál sokkal roszszabb, erkölcsi romlásra vezet. Nézzétek csak a meredek lejtőt, amelyen megállapodás nélkül siklik lejjebb, lejjebb, lejjebb... Először csak tetszeni, fényleni vágy a nőkbeni, azután versengés és irigység, a szegényebbek csak azért is, túlhajtás a vagyonosabbak részéről; azután megöli a szemérmet, a szemérem után az erkölcsöt; — a férfiakban mulatozási vágy, aztán versengés, aztán a tett kénye, aztán megszokás, végre gyógyíthatatlan kórság. De az erkölcsi süllyedés mellett nem áll meg, nem szünetel az anyagi romlás sem. A munkásság keresménye elmegy; elnyeli a selyemruha s a boros kancsó. A birtokon szaporodik az adósság, a teher. Mi marad a gyermekekre? S felvillan az ördögi gondolat: Minek gyermekek! — Egy is elég! A fenéken vagyunk, az örvényben. S ha az az egy is meg talál halni? — Lesz más! 191