Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6/I. Konferencia Pápán, 2002. június (Veszprém, 2004)

Egyháztörténet, egyházfegyelem, történeti források. Felekezetek együttélése - Miklósi Sikes Csaba: A Dési Református Egyházmegye 1720 és 1774 között felvett vizitációs jegyzőkönyveinek művészettörténeti vonatkozású feljegyzései

Népi vallásosság a Kárpát-medencében 6. közé tartoznak. A török idők után felerősödött ellenreformációs törekvések, az egyházi élet alacsony fokú szervezettsége miatt a térség reformátusainak iratai jobbára elpusztultak. A szomszédos Kalotaszegen ezek az iratok csak száz évvel később, az 1700-as évek végétől kezdődően ismertek, míg a Kurátori Számadások legkorábbi példányai csak az 1800-as évek elejéről datálódnak. A kutatott terület sajátosságai A XVIII. században a dési egyházkerülethez tartozó gyülekezetek száma eltér a mára kialakulttól. Azokban az évtizedekben az összeírásokban több olyan egyházzal találkozunk, amelyek a későbbiekben más egyházmegyékhez kerültek. Ilyen a Szilágysághoz tartozó Hadad, vagy a Kalotaszegi egyházmegyéhez sorolt Hidalmás, Nádaskoród és Magyarzsombor. A dolgozatunkban érintett egyházak túlnyomó többsége a Kolozsvártól észak-északkeletre elterülő Borsa völgyében - tágabb értelemben -, a Szamosháti-dombság területén húzódik meg, míg Galgó, Kackó, Kozárvár, Dengeleg és Válaszút a Kis Szamos folyó völgyében feküsznek azzal, hogy ezek az utóbbi települések szorosan kapcsolódnak a Borsa völgyi települések földrajzi egységéhez és szoros szálak fűzik őket azok múltbeli történetének alakulásához is. A kutatásunkban bevont terület nem tartozik az ismertebb tájegységek közé. Az elmúlt évszázadok során közigazgatásilag hol Szolnok-Doboka területéhez, hol Kolozs megyéhez tartozott, de mindig a peremvidék hátrányait kellett viselnie. Társadalmának, arculatának alakulásában, az itt lakók életvitelében egyaránt fellelhető Kalotaszeg, a Mezőség és a Szilágyság hatásainak egyfajta keveredése. A szakma ezt a vidéket soha nem kezelte önálló néprajzi egységként, a felgyülemlett érdektelenség láthatatlan kerítést vont köréje. Nincsen sajátosnak mondható viselete, talán az épületkő-kitermelés az egyetlen olyan ténykedése lakóinak, amely eltér a megszokottól. Itt minden a gazdálkodó-életmódhoz kapcsolódott, ahol a szántóföldeken gabonát termeltek, a végeláthatatlan szénafű pedig biztos alapja volt az állattenyésztésnek. A vidék története szorosan összefügg Dés város, a Kozárvári uradalom, s főleg Dobokavár és a körülötte szerveződött Doboka vármegye történetével. A terület az ősfoglaló nemzetség legkorábbi szálláshelyei közé tartozott. A királyi vármegyék megszűntével az itt birtokot nyert Wass, Bethlen, Bánffy, Korniss, Rhédey, stb. családok mellett a kisnemesek, illetve a jobbágyok által benépesített falvak magyar és román lakossága a XVI-XVII. század fordulójáig területileg elkülönülten élt ezen a helyen. A vidék etnikai egyensúlya a török-tatár pusztítások következtében bomlott fel, amikor a jobbára út menti magyarok lakta falvak kihalt lakossága helyére román telepesek érkeztek. Ez a folyamat az utóbbi évtizedekben ha lehet még erőteljesebben felgyorsult. 106