Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Történeti források, forrásismertetések: - Tóth G. Péter: Félelem és rettegés a pestistől

Történeti források, forrásismertetések modelljeivel számos történész foglalkozott. A gyakorlati megoldások között nagyon sok példát találunk arra, hogy a „futás" mennyire meghatározó védekezési mód lehetett pestis idején. Ezt a felfogást a legjobban az a kis versezet foglalta össze, amit igen gyakran idéztek, mint „tudós orvosdoktorok approbált eszközét".

47 A feltehetően Galenosztól származtatott gondolat első magyarországi citálását a Lencsés Györgynek tulajdonított 16. századi kéziratban olvashatjuk. Ez a következő okfejtést tartalmazza: „Azt mondom ezért, hogy elmehetni az dögös helyről az dög nélkül való helyre, de azt nem vallom, hogy halála előtt [elől] elmehessön valaki. Más ezért az dögös helyről elmönni, és más az halál elől futni."

48 Weber János eperjesi orvos és gyógyszerész 1645-ben magyarul is megjelent könyve, az Amulétum, azaz rövid és szükséges oktatás a döghalálról (Bártfa, 1645) a penitenciatartás és buzgó könyörgés mellett a hely megváltoztatását ajánlotta leginkább. A címlapon közölt, és a könyve mottójául választott „Hamar, messze, későn - Pestis ellen orvosságod lészön." versezet nem egyéb, mint a régi latin regula magyar fordítása: „Haec tria tibificam pellunt adverbia pestem: Mox, longe, tarde cede, recede, redi." Weber művét egyébként minden nagyobb pestis alkalmával újra és újra kiadták. Az 1739-es járvány idején a csíksomlyói ferencesek nyomdájában készült belőle több száz példány a betegek testi és lelki támaszául.

49 Georg Krauss erdélyi krónikájában az 1646-os évnél Heyselius segesvári városi tanácstag megjegyzését közölte, aki szintén ismerte a fent említett versikét: „Disce meo exemplo [...] et fuge ceu Pestem" (okulj a példámból, menekülj a pestis elől).

50 A legnagyobb példányszámban, és a legtöbbször kiadott magyarnyelvű orvosi munkában, Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisában (1690) szintén olvashatjuk a jó tanácsot: „Bolondság ott nem futni, ahol idő s alkalmatosság vagyon a futásra. [...] Aki pedig elmegyen a dög előtt, ugyan messze menjen mindjárt, mihelyt hallja, s későn térjen vissza, másképpen nem sok hasznát veszi a futásnak, sőt magával hordozza a dögöt, ama vers szerént: Haec tria tabificam tollunt Adverbia Pestem: Mox, longe, tarde cede, recede, redi."

51 Gömöri Dávid győri orvos 1739-ben kiadott „Orvosi Tanátslásában" még mindig szerepelt a pestis elől való futás fontosságának hangoztatása.

52 Fridrik Adolf Lampe brémai lelkipásztor 1739-ben németül, majd 1741-ben magyarul is megjelent munkája szemléltette, hogy tulajdonképpen kik alkalmazhatták és milyen társadalmi háttere volt ennek az eljárásnak.

53 A 16-18. században azonban más elképzelések is éltek a pestis elleni védekezésről. A „futás" helyett sokan a „helybenmaradást" választották. Egyesek cinikus erkölcstelenséggel az elhagyott házak fosztogatásába kezdtek; mások felelősségük tudatában személyüket is kockáztatva posztjukon maradtak.

54 Komáromi Csipkés György 1664-ben így írt erről: „Az döghalált helyváltoztatással, futással el ne kerüld, mert azzal nem használsz. [...] Micsoda hely hát az ahova azelől magát ember elvonhatná? hanemha az Utopia, az hely nél377