Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Történeti források, forrásismertetések: - Tóth G. Péter: Félelem és rettegés a pestistől

Történeti torrások, forrásismertetések halni, pestisben megbetegedett, és e hó 10-én 3 órakor csendesen és boldogan Istenben megboldogult, 12-én pedig tekintélyes processzióval, amelyen nagyon sokan vettek részt, a templomban a nagyoltár mellett temették el. 15-én a város bírája visszajött a szüretről félelemből, mert Liszkán is hullottak az emberek, ahol szeretett nővérem, Söldnerné, Zsófia is elhunyt."

29 A betegek és a haldoklók testének látványa egy életre meghatározó élmény lehetett mindazoknak, akik ezzel szembesültek. Mégis a legnagyobb pszichotikus hatást nem az egyéni szenvedések, hanem a tömeges halandóság és a temetetlen holttestek látványa okozta. Verancsics Memoria Rerum című munkájában, vagyis az emlékezetre méltó dolgokat tartalmazó feljegyzései között a következőket írta: Budán 1541-ben volt nagy volt „nagy deghalál, ki ugyan rettenetes vala, támada, mint Jerusalem veszedelme. Mert megtilták, az terekek, hogy senkit Budában ne temetnínek, hanem kihordanák. Mikoron megveradot, az taligások házankint jártának, úgy hanták a sok hót testet, csak az Úr Isten tudja megmondani, mert ebeket, az hót desznót, az hót embert mind együtt hortták az taligán ki mezőre"." Kolozsvárott 1586-ban a pestisben elhaltak temetéséről a városi statútum külön rendelkezett: „Biro Vram a Capitanok által vagjmiképpen, az varossj tellies keosseget ereos bwntetes alatt megh intesse, hogj az holt testeket ne tartchak sokara, hanem el siessek temetnj, seot mindiarast ladaba zegezzek, mert az Egesseges test mikor az deogteol inficialtatik, ottan az Myrigy az eo hatható voltawal rothaztia az testet es az rothadás által mingiarast a Lelek a testeol megvalwan, doeghe válik az test, nem ugj mint egieb beteghsegh miat megholt test, mert az ollian nem olj hamar rothad es bwdeoseodik megh."

32 1645-ben a késmárki pestis idején Christian Genersich szerint a 572-en haltak meg, akik közül azonban csak 212-öt temettek el egyházi szertartással. A járvány idejére négy halotthordót, két halottkém inspektort, és egy-egy lazaretumbeli, illetve pestisfurdőst alkalmaztak. A járvány azonban annyira elhatalmasodott, hogy erőszakkal kellett 24 embert fogni a hullák eltemetésére." Graffius János német nyelven írta visszaemlékezésében azt írta, hogy az 1660-ban, Nagyszebenben szűnni nem akaró tífusz után megjelenő pestis újabb borzalmakat jelentett a lakosságra nézve. Két hónap alatt nemcsak a város lakóinak nagy része, hanem a halottszállító taligások is mind elpusztultak. A polgárok nehezen szánták rá magukat a sírásásra és a halotthordásra. Később a hullák már annyira felhalmozódtak, hogy volt olyan halott, aki 3-4 napig is temetetlenül hevert. A környékről beözönlöttek viszont a magukat taligásoknak (halotthordóknak) kiadók, akik ugyan a temetkezésnél sokat segítettek, de a kihalt házakat sorra kirabolták.'

4 Az 1679. évi pozsonyi pestis idején szintén sok panasz érkezett a halotthordók visszataszító viselkedésével kapcsolatban. A betegeket részint gyalog, részint kocsin, taligán, kétfogatú szekéren vitték a lazaretumokba. Sokszor azonban olyan gyalázatosan „kísérték" a betegeket, hogy a szerencsétlenek feje-lába lelógott a taligáról, míg végül a városi 372