Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Történeti források, forrásismertetések: - Tóth G. Péter: Félelem és rettegés a pestistől

Történeti források, forrásismertetések tanács megunva e pecérszerű bánásmódot, egy zöld takaróval fedett kétfogatú taligát vett a betegek szállítására, mely már nem hatott olyan borzalmasan a járókelők kedélyére. A halottakat eleinte szintén kordén, taligán, koporsó nélkül vitték ki a temetőbe és dobták őket tömegsírokba, később azonban már tisztességes, gyakran fényes temetéseket is rendeztek, különösen a katolikusok. Ez utóbbiak gyakran a papok által tiltott evangélikus zsolozsmákat is elénekelték.

35 A halotthordó „trágerok" kíméletlenségéről az 1709-es pestis alkalmával Cserei Mihály is megemlékezett históriájában: „a generál [Rabutin] minden helyekre, ahol még pestis nincsen, strázsákat rendele, hogy megvizsgálják, ki honann jő s hová megyén, s nagy bajjal tud most akárki csak a szomszéd faluig is menni; amellett pátenst bocsáta ki, hogy a pestises helyekről senki a falu vagy város határán kívül ne járjon, mert meg van parancsolva, az olyan embereket minden kedvezés nélkül megöljék, és ha a strázsák meg nem ölnék, a strázsákot magokat a generál megöleti; és hogy minden városokon, falukon kívül a mezőre házakat csináljanak, és ha valaki megbetegszik, akár úr akár szegény legény legyen, kivigyék mingyárt azokban a házakban, s oda pedig ne legyen szabad senkinek menni, hanem az ennivalót tegyék le közhelyen, a betegek hordják el magoknak; s ha meghalnak is, se apjának, anyjának, gyermekinek oda ne legyen szabad menni a holttesteket csókolni vagy siratni, harangozni, prédikállani, kisérni, hanem a mezőn ássanak nagy vermeket s arra rendeljenek minden városokon, falukon két három embert, azok vigyék ki éczakára a holttesteket, s minden coeremonia nélkül temessék el. Ha pedig otthon a maga házánál valaki meg talál halni, a házat minden benne levő egyetmásokkal együtt a földig égessék, s a ház cselédit az erdőkre csapják ki, s negyven napig ott legyenek. A mint már sok helyeken meg is történt ez a halálnál nehezebb s terhesebb parancsolatnak véghez vitele, melyet csak hallani is rettenetes irtóztató dolog, s épen elfonnyasztott már csak arról való gondolat is, s nem tudunk mit csinálni. Mert ha itt maradunk a városban (Segesvárott), s az Isten szent fiáért őrizzen, a pestisben valamelyikünk meg talál halni, bepecsételik a házakot az életben maradiakra, s ott kell éhei is meghalni; ha kimenyünk falukra, kivált majd ha az idő tavaszodik, a pestis nélkül is megölnek a tolvajok. Sőt Segesvárott történt is ilyen dolog: a testtemető szászok majd nyolcvan embert megöltenek, kivált a kiknél valamit érzettenek, ha beteg nem is volt megfojtották, koporsóban tették s eltemették. Egy leányt is már a koporsóban betették vala, a száját ruhával bedugván, s a bátyja szintén akkor ment vala a háztól a más házhoz, a mig vissza megyén, hát már viszik a húgát koporsóban; a polgármesterre felmegyen, hírt ád, utánok küldenek, felszakasztja a koporsót, s hát még a leány életben vagyon; azokat a gyilkosokat megfogják, s megvallják mennyi embert temettenek már el úgy elevenen, őket is úgy öleté meg a polgármester. Az Isten oltalmazzon bennünköt is, mert már nem tudunk 373