Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Nagy Varga Vera: Egyházjogi és liturgia-történeti adatok a kereszteléshez fűződő szokások kutatásához

Egyháztörténet felekezetek együttélése ú adat: a keleti egyházban mindig, a nyugati egyházban felnőttek keresztelése esetén a bérmálkozás a kereszteléssel együtt történt. Nyugaton az V. század közepén a felnőttkeresztelés megszűntével a bérmálás elszakadt a keresztségtől, aminek következtében a korábban rövid szertartás kibővült. A későbbi időkben Keleten inkább az olajjal való felkenést hangoztatták, Nyugaton pedig a kézrátétel lett a szentség leghangsúlyosabb alkotó eleme. Az olajjal történő megjelölés a homlokon valamikor a keresztség befejező mozzanata volt, ma ez a végső maradványa annak, hogy egykor a papok és diakónusok a keresztség után a megkereszteltek egész testét vagy egyes testrészeit bekenték. A keresztség és a bérmálás együttes kiszolgáltatásánál elégséges volt egy tanú, külön bérmaszülői tisztség csak a IX. század óta fordul elő. Az egyház csak a XI. században foglalta össze egy közös fogalomban: a keresztelés az ember befogadása az egyházba (keresztség) és e beiktatás kiegészítéseként határozott formában történő elküldése a Szentlélek segítségével a világba (bérmálás). Ezt követően (a XI. vagy XII. században) kapott teljesen önálló liturgikus formát. A gyengéd arculütés a XIII. században került a bérmálás rítusába. A nyugati egyházban a kézrátétel és az olajjal való megkenés lett a bérmálás szentségi jele, és a középkorban a következő imádsággal véglegesült: „Megjelöllek a szent kereszt jelével, és megerősítlek az üdvösség karizmájával. Az Atya és a Fiú a Szentlélek nevében. Amen."'

; A keleti egyházban továbbra is a keresztség után szolgáltatták ki a bérmálást és ezért áldozópap is bérmálhatott. Az olajjal való megkenés lett a liturgikus jel, a kísérő imádság pedig a Szentlélek ajándékának pecsétjeiről szól.

10 A Tridenti Zsinat dogmatikai határozata szerint a bérmálás szoros kapcsolatban áll a keresztséggel, de valódi külön szentség. A keresztség tehát az üdvösség szakramentális útjának és életének a kezdete, ennek folytatása a bérmálásnak a küldetésre vonatkozó lélekközlése. Az abrenuntiatio (hitvallás) a keresztségi szertartások azon része, amelyben egykor a keresztelendő, későbbiekben az ő nevében a keresztszülő ellene mond a Sátánnak, az ő pompájának és a világ hiúságainak." A keresztség anyaga a megáldott víz. A keresztelés az ősegyházban alámerítéssel történt és ez így volt egészen a középkorig. Az V. század elején a keresztelés joga a püspöktől a plébánosokra szállt és a plébániatemplomokban is megjelentek a baptisteriumok, a gyermekkeresztelés általánossá válásával pedig elégséges volt egy hordozható kő- vagy faedény.

12 Hazai szertartástörténeti adalékok A keresztség magyar elnevezés szláv eredetű. Egy közelebbről meg nem határozható szláv nyelv szava (krstiti) került át a magyarba, amely a kereszt 32