Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Nagy Varga Vera: Egyházjogi és liturgia-történeti adatok a kereszteléshez fűződő szokások kutatásához

Egyháztörténet, felekezetek együttélése A keresztszülő szerepe A felnőttkeresztségre való előkészület a katekumenátusi intézmény keretében történt. A keresztségét háromszoros alámerítéssel szolgáltatták ki. Amikor a megkeresztelt hívő kijött a vízből, a keresztszülő várta hosszú fehér ruhával, amelyet ráadott. A keresztszülő szerepe a gyermekkeresztelés gyakorlata előtt alakult ki. Abból a korábbi hagyományból eredt, hogy a keresztség felvételére jelentkező felnőtt pogány mellé a püspök egy keresztény segítőt rendelt, aki felelt érte és felügyelt rá. A funkciót ellátó személyt görögül anadokosznak, latinul pedig susceptornak nevezték. A sponsor szót az egyházi gyakorlatban először Tertullianus II. századi tanulmánya a keresztelésről (De baptismo) említi. A keresztelendő helyett felelt és a kívánt fogadásokat ő tette meg. Ez a megkereszteltért jótálló személy gyakran a szülő volt még az V. században is. Szent Ágoston természetes dologként említi, hogy a szülők hozzák gyermekeiket keresztelni és ők válaszolnak helyettük.

5 Fokozatosan szűnt meg az a gyakorlat, hogy a szülők kezeskedtek gyermekeik hitéről és a Mainzi Zsinat (813) formálisan meg is tiltotta. Viszonylag korán megjelentek a compatres, commatres, propatres, promatres, patrini és matrinae kifejezések. Ezek a társszülőségre utaló elnevezések bizonyítják, hogy nem a természetes szülő volt a keresztszülő, és utalnak a keresztszülő-keresztgyermek közelinek tartott kapcsolatára is. A létrejött kapcsolatot olyan szorosnak érezték, hogy Justinianus császár megtiltotta közöttük a házasságkötést. A római katolikus egyházban a keresztszülők és a megkeresztelt, valamint a keresztszülők és a megkeresztelt szülei közötti lelki rokonság házassági akadályt jelentett. Kezdetben hetedíziglen, majd miután ennek nyilvántartása nehezen megoldható volt, az 1215. évi Lateráni Zsinattól kezdve csak negyedízig tiltotta a rokonok (beleértve ebbe a vérrokonok mellett a házassági és lelki rokonok keresztszülők, keresztgyermekek) összeházasodását.

6 A keresztség és bérmálás szentsége a római katolikus egyházban A római katolikus egyházban a két avató szentséget, a keresztelést és a bérmálást rendszerint egy szertartás keretén belül szolgáltatták ki, ezért alig lehetett az egyiket a másiktól megkülönböztetni. Emiatt sokáig külön nevük sem volt, mindkettőt szphragisznak, azaz pecsétnek hívták.

7 „Szent Pál nagy leveleiben nem is említi külön a kézrátétel szertartásait: egyszerűen az egész szertartás legszembetűnőbb cselekményét megragadva keresztségnek nevezi az egész avató szertartást."

8 A Katolikus Lexikon bérmálás-bérmálkozás szócikkeiben is szerepel az előbbieket kiegészítő, megmagyarázó szertartástörténe31