Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Fazekas Csaba: Neoprotestáns mozgalmak és megítélésük a XVIII. századi Magyarországon a tiszadobi „ébredés” tükrében

Egyháztörténet felekezetek együttélése vizsgálat idején összeállított pontok tartalmával: csak magukat képzelik tökéletesnek; másokat ördöginek, magukat kizárólag a Szentlélektől vezetettnek tekintik; tiltják orvosságok használatát és a betegségek orvosi beavatkozással történő gyógyítását; tagadják, hogy rajtuk kívül lenne üdvösség stb. A vasárnappal kapcsolatos sajátos nézetekkel ezúttal nem találkozhatunk, ellenben azt írták a gyülekezetről, hogy kárhozatosnak tartják a szép ruhákban való járást, bálványimádásnak pedig az emberek közötti tisztességes üdvözlési formákat. Mivel ezúttal nem áll rendelkezésünkre a megvádoltak saját véleménye, az ellenük felhozottakkal kapcsolatos cáfolataik, a rendkívül hasonló vádpontok alapján csak feltételezni tudjuk, hogy ezúttal is előítéletekről, tényleges hitelveik sarkított, szélsőséges megfogalmazásáról van szó, mint 1741-es kihallgatásuk alkalmával. Egy pont azonban alapvetően új a korábbiakhoz képest: „Ezek az újságokat felettébb szeretik, úgy annyira, hogy minek utána a miskolczi gombkötő legény valamely György mester nevű valamely álombeli látást látott volna, mindjárt őtet hallgatták." Az említett gombkötő legény Schultz György, a XVIII. század egyik legismertebb „rajongója", akinek „Hetedik Trombita" címmel látomásai és próféciái számos kéziratban terjedtek saját korában.

1

" A népies barokk díszes, szófordulatokban és bibliai hivatkozásokban gazdag stílusában született leírásainak fő témája a Jelenések könyve, Isten ítélete és a megtérés szükségessége, illetve olyan felfokozott lelkiállapotról tanúskodó látomások, amelyek Schultz György elragadtatásai közben jelentek meg, Istenhez való gyakori imádkozásai alkalmával. Ezek ismertetését, irodalom- és művelődéstörténeti elemzését már részletesen elvégezte a szakirodalom, szempontunkból inkább a tiszadobiakkal való kapcsolata érdekes. A debreceni espereshez intézett levélből feltételezhető, hogy Schultz Tiszadobon való megjelenése előtt a felfokozott lelki élményeknek, látomásoknak nem lehetett hitéletükben központi szerepe, hiszen egyrészt 1741ben regisztrált hitelveik (a megtérés; megújulás; aktív, odaszánt, erkölcsös keresztény élet) új elemmel, felismeréssel teltek meg az 1750-es évek második felében, mégpedig a közvetlen szellemi megtapasztalások, látomások, álmok stb. okozta vallásos élmények fontosságával. (Utóbbiakat, ha ismertek is korábban, bizonyára nem tekintettek központi jelentőségűnek.) Más szavakkal, a tiszadobi ébredés új szakaszába lépett, először csak a megtérés, az erkölcsi értékek gyakorlása, bibliai igazságok rendszeres tanulmányozása és megismerése jellemezte, később a szellemi élmények keresése és a „közvetlen" kijelentések elfogadása is. Hogy nem egy második mozgalomról, hanem ugyanannak az ébredésnek újabb szakaszáról van szó, az azonos tanítás-elemeken túl valószínűsíti, hogy az 1741-es gyülekezeti tagok bizonyára éltek még másfél-két évtizeddel később. Porkoláb István és Márton például az 1754-55. évi országos összeírás alakalmával igazolták nemességüket.

110 A feljelentő levélből kiderül továbbá, hogy változatlanul jól ismerték és idézték a 187