Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Fazekas Csaba: Neoprotestáns mozgalmak és megítélésük a XVIII. századi Magyarországon a tiszadobi „ébredés” tükrében

Egyháztörténet felekezetek együttélése optimista vádlott benyomását keltik. Nem hangoztatták azt az ilyen esetekben teljesen tipikus felszólítást sem, hogy Istenhez megtérni a gyógyíthatatlan járványra való tekintettel („az utolsó pillanatban", a kikerülhetetlen vég közeledtével) kellene. E magyarázat ellen szól továbbá, hogy a pestis, kolera stb. idején keletkező „megtérési" mozgalmak általában a fertőzésveszély elmúltával hamarosan beszüntetik tevékenységüket, míg Porkolábékról ezt még évtizedekig nem mondhatjuk el. (Ld. alább.) Nem tudjuk tehát elfogadni Esze Tamás egykori, abszolút érvénnyel megfogalmazott értékelését, mely szerint a „tiszadobi szekta abból a nagy lelki megrendülésből támadt, mely a nagy pestisjárvány hatásaként tört ki a tiszántúli reformátusságban."

88 A pestis idejéből fennmaradt, bűnbánatot szorgalmazó lelkipásztori megnyilvánulásoknak minden esetben központi motívumai a járvány, Isten ítélete, büntetése stb.

89 Gróf Károlyi Sándor és a tiszadobi gyülekezet A Helytartótanács említett 1741. március 1-jei ülésén már szóba került, hogy Károlyi Sándort kell értesíteni, s felszólítani, hogy óvatosan, de határozottan járjon el a tiszadobiakkal szemben. Az öreg korában járó (72 esztendős) Károlyi április elején a hivatalból kiküldött és egy tévedésből felbontott leiratból egyaránt értesült a „szektások" mozgolódásáról és azonnal tollat is ragadott, hogy felvegye a kapcsolatot Ibrányi Istvánnal, Szabolcs megye alispánjával.

90 Levele nemcsak a konkrét ügy kapcsán tanulságos, hanem általában a történelmi egyházakon kívüli felekezetek megítélésével kapcsolatban. Károlyi is inkább a „szektákkal" szembeni negatív előítélet, s nem a tényleges helyzet alapján alkotott véleményt, még a csoport kivizsgálása előtt szorgalmazta ugyanis, hogy a nem nemes tagokat börtönözzék be. Sorai ugyanakkor arról is tanúskodnak, hogy a tiszadobi csoporttal kapcsolatos készültség egyáltalán nem állt arányban Porkolábék „veszélyességével". Károlyi Sándor is habozás nélkül azonosította a „szektásokat" a közveszélyes elemek kategóriájával, erre utal, hogy a nem nemes csoporttagok azonnali bebörtönzése mellett a megyei alispánt óvatos eljárásra intette, mégpedig azért, mert a gyanús tiszadobiakról zavargások kirobbantását feltételezte. A „veszély" feltételezett súlyosságát mutatja továbbá, hogy Károlyi katonaság összevonását illetve a községbe irányítását is szükségesnek vélte (és foganatosította)

91 velük szemben. Ibrányit pedig arra biztatta, hogy a vizsgálat és a letartóztatások megkezdésével ne várjon a következő megyei közgyűlésig, hanem bármilyen cím alatt haladéktalanul tegye meg ezeket az intézkedéseket. Az erőteljes szigor azért érdekes, mert Károlyit és fiát, Ferencet (utóbbi az 1740-es évek második felétől Tiszadob birtokosa is) a XVIII. század első felének azon kevés földesura között szokták számon tartani, akik római katolikus létükre feltűnően toleránsán viszonyultak a protestánsokhoz, sőt még a 783