Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - S. Lackovits Emőke: Különböző felekezetű közösségek együttélése a Veszprémi Egyházmegyében a XVII-XX. században

Egyháztörténet, felekezetek együttélése szében nem személyesen vett részt eme templom-visszafoglalásokban, hanem azt a plébánosokra hagyta, akiknek a katolikus főurak támogatást nyújtottak. A földesúri kényszer mellet a papság tevékenysége különösen figyelemreméltó volt.

41 Pl. a Vas megyei protestáns közösségekben erőteljes hittérítő s ezzel templomfoglaló tevékenységet fejtett ki Mátéffy Lőrinc, az erdélyi unitáriusból lett római katolikus plébános 1725-1737 között.

42 Ezekben az esetekben már nem csak az egyház képviselői álltak szemben egymással, hanem a hívek, a különböző felekezetű közösségek is szembekerültek egymással és a másik egyházzal is. Ennek eredményeként egy kegyetlen harc bontakozott ki. Katolikus oldalon a törvényre hivatkozva hódítottak. Mindezekre a protestánsok reakciója szemükben törvényellenesnek minősült. Való igaz, hogy a korabeli törvények alapján a protestánsok az esetek döntő többségében a törvény ellen cselekedtek, azonban nem létezett számukra őket védő törvény, ezért védekeztek, ahogy tudtak. Több esetben törvénytelen módszerekkel, de győzelemre vitték ügyüket, igazságukat. A törvényes út számukra a királyhoz való egyénenkénti fellebbezés lehetett. Ügyük ilyenkor a Helytartótanácshoz került, amely a végzést a vármegyéhez továbbította, s csak ezt követően volt az végrehajtható. A Helytartótanács sok esetben évekig folytatta az eljárást, amely idő alatt a protestánsok folytathatták régi vallásgyakorlatukat. A vármegye, ha a törvényt be akarta tartani, tehetetlen volt ilyenkor. 1740-től szüntelenül folytak a kivizsgálások. Pl. Somogy megyében a Helytartótanács hosszasan elnyúló ügyvezetése a protestánsoknak kedvezett, így Szárszón, Szóládon, Hobolon 1744-1749 között nem volt akadálya vallásuk gyakorlásának.

4

' Mindezek mellett és mindezek ellenére az egyházmegye területén a harc továbbra sem szünetelt, újra és újra fellángolt. A katolikusok jogaik visszaszerzéséért küzdöttek, s ebbe sok minden belefért. Sorrendbe állíthatóak azok a zaklatások, amelyek sorozatosan megismétlődtek és amelyekre a protestánsok válaszai sem késtek a „szemét-szemért" elv alapján. A római katolikusok részéről a templomok elvétele mellett gyakori volt a harangok elvétele, vagy a harangozás megakadályozása: ilyen esetet jegyeztek fel többek között pl. Kutason (Somogy), ahol a katolikus mise ideje alatt a reformátusoknak tilos volt istentiszteletükre harangozniuk.

44 Erőszakkal vettek el egyházi ingatlanokat: iskolát, parókiát, rektorlakást pl. 1759-ben Tatán, Szendén, Szákon, Bókodon. Nem volt ez másképp a Dunántúl más egyházmegyéjében sem. így pl. a Sopron megyei Csapodon először még 1643-ban, majd 1660-ban már ismét elűzték az evangélikusok időközben visszatért lelkipásztorát, aki a falu döntő többségét kitevő evangélikusok megválasztott papja volt. Ez idő tájt olyan kevés katolikus élt a településen, hogy a templomot meg sem töltötték.

45 A lelkészt és a tanítót gyakran nem csak elűzték, hanem súlyosan bántalmazták, sőt, bebörtönözésétől sem riadtak vissza, mint 1746-ban Szóládon. Felsőörsön 1736-ban a falubeli katolikusok azért 146