Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - S. Lackovits Emőke: Különböző felekezetű közösségek együttélése a Veszprémi Egyházmegyében a XVII-XX. században

Egyháztörténet, felekezetek együttélése kövesdi református lelkipásztor és a katolikus plébános a keresztelés és az esketés jogán, valamint gyakorlatán (a református lelkipásztor katolikus gyermekeket megkeresztelt és katolikus asszonyt „beavatott" - egyházkelő) egymást káromló vitába bonyolódtak, amely néhány nap múlva jó ürügyet szolgáltatott a református templom és paplak elfoglalására - „...fegyveres erőszakkal mind temploma, mind pap- és tanítói laka elvétetett, mocskos beszédek és halálfenyegetések közt húzatván ki lelkésze a paplakból, mellybe még ugyanazon éjen a paloznaki plébános lopatott be..." -, amit természetesen a reformátusok sem néztek tétlenül. Alig két hónap elteltével fejszével üldözték ki onnan a plébánost, becsmérlő kifejezésekkel illetve őt. Ennek következményeként az akció elindítói börtönbe kerültek, ahonnan csak katolikus hitre térve szabadulhattak. A reformátusok vallásgyakorlata pedig csupán 1790/91-ben állhatott helyre.

56 1754-ben az arácsiak kerültek sorra. A nemeseket Zalaegerszegre rendelték, hogy távollétükben elfoglalhassák templomukat. A faluban maradt reformátusok azonban fejszékkel, vasvillákkal gyülekeztek templomuk megvédésére, akikhez az időközben értesített fürediek is csatlakoztak. A védelemben különösen az asszonyok jeleskedtek, akiket a templomfoglalásra rendelt vármegyei katonák ütlegelni kezdtek, de válaszképpen a fürediek megfutamították a katonaságot. A pártütéssel vádolt reformátusok nyakára ugyanezen esztendő végén német lovasokat küldtek, akik a templomot erőszakkal elvették tőlük. A prédikátornak ugyan sikerült éjszaka elmenekülnie, házát viszont felforgatták és oda a plébánost költöztették be. A templomba szentképeket és kereszteket helyeztek el, majd felszentelték azt: „... a néma képeket és kereszteket nem tsak felállították, hanem botránkoztató tzeremoniákat is elkezdették..." A plébánosok azonban nem használták sokáig a parókiát, mert „botránkoztató életük miatt" maguk a híveik üldözték el őket. A református gyülekezet viszont mindezek eredményeként közel 30 esztendeig az árva eklézsiák sorát gyarapította.

37 A római katolikus egyháztörténet méltán a legnagyobb plébániaszervezőként tartja számon Padányi Bíró Mártont. Az elmondottakon túl még 28 helyről űzte el a protestáns lelkipásztort, 40 helyen szüntette meg a protestáns közösség vallásgyakorlatát, katolikus iskolamestereket pedig olyan helyekre is vitt „őrállóként", ahol nem volt egyáltalán katolikus, vagy nem mondható számottevőnek a katolikus népesség.'

8 Mindezen esetekben törvény adta jogával élt, ugyanúgy, mint amikor megakadályozta a protestánsok templomépítését, bár ez számára nem mindig járt sikerrel, például Szentgál, Felsőörs, Arács, Főkajár, Szentantalfa (1745, 1748), stb. esetében.

39 Engedetlenségre, vagy a törvény megszegésére hivatkozva űzte el, kényszerítve végleges távozásra egész falvak református lakosságát, mint pl. Csicsó, Városlőd, Kislőd, Magyarpolány, Bakonynána, Bakonybánk és az őrség falvainak népességét.

40 A jogaival élő Bíró Márton természetesen az esetek jelentős ré145