Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/II. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Egyháztörténet, felekezetek együttélése - Balla Ferenc: Egyházi intézmények és társadalmi szervezkedés - P. Galambos Ferenc Iréneusz OSB: Ökumenizmus a burgenlandi Őrségben

Egyháztörténet felekezetek együttélése oktató és kántor, a közös ökumenikus istentiszteleteket szintén vele kezdtük meg. 1992 óta az Erdélyből érkezett Mezmer Ottó Örisziget evangélikus lelkésze, aki családjával együtt új lendületet hozott a kis községbe: papi és hitoktatói munkája mellett lapot szerkeszt, énekkart szervez, felesége pedig a kántorizálás mellett megszervezte a népi tánccsoportot, melynek most már három korcsoportja is van. Mezmer Ottó az ökumené terén is hozott magával tapasztalatokat, s nemcsak Erdélyből, hanem részt vett az Egyházak Világtanácsának 7. ülésén, melyről pozitív élményei vannak, hogy alsó szinten milyen eredményeket lehet elérni, s ezt örömmel tapasztalja itt az Őrségben is. Végül, bár az ember saját magáról nem szívesen beszél, de a teljesség kedvéért ez is szükséges. Be kell vallanom, habár családunkban mindenki katolikus, különösen a cserkészet révén gimnazista koromban több lelkes református és evangélikus fiatallal ismerkedtem meg, bibliaköreikkel, kitűnő szónokaikkal. Azután mint bencés foglalkoztam Kazinczy barátjával, a bakonybéli apáttal, Guzmics Izidorral, aki már a múlt század elején ökumenikus lapot szerkesztett. Tanulmányoztuk társaimmal az Egység útja című folyóiratot, a katolikus és a protestáns egységtörekvések könyveit. Lelkesedtünk Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát, valamint református püspökök, teológusok és mások Pannonhalma és Debrecen közti „Szivárványhíd" építésén. Ahol tanítottam, vagy lelkipásztor voltam, igyekeztem kapcsolatot teremteni, közös ökumenikus istentiszteleteket szervezni protestáns közösségek vezetőivel, így különösen örültem, hogy itt az Őrségben Gyenge Imrében és Teleky Bélában, valamint fiatal utódjaik Óban olyan mély- és élőhitű, biblikus megalapozottságú, a kegyelem mindenfelettiségét hangoztató, saját egyházuk és hagyományaik szeretetét sugárzó lelkipásztorokra találtam, akiknek ökumenikus beállítottsága és fáradozása igazi és őszinte. Ez alakíthatta ki közöttünk a barátságot és szoros együttműködést. Tárgyilagosan el kell ismernünk, hogy korunk ökumenikus mozgalma nem katolikus kezdeményezés. Kialakulásához döntő lökést adtak a protestáns misszionáriusok. Fájdalmasan érezték, hogy mit jelent a kereszténység megosztottsága. Az első határkő az 1910-ben Edinburghban ülésezett miszsziós értekezlet volt, ezt követte azután 1921 -ben a Missziós Tanács, majd 1948-ban az Amsterdamban megalapított Egyházak Világtanácsa. A katolikus álláspont kezdetben tartózkodó volt (tiltották a protestáns istentiszteleten való részvételt, nem tekintették őket egyenrangú félnek), XII. Pius pápával kezdődött új korszak, de áttörést XXIII. János pápa egyénisége és az általa meghirdetett és összehívott II. Vatikáni Zsinat jelentette. 1960-ban megalakult a Katolikus Egységtitkárság, mely 1962-ben zsinati bizottsággá lett. Vezetőjének, Bea bíborosnak nyíltsága és egyeneslelkűsége áthidalta a kezdeti nehézségeket. A zsinatra meghívtak nem katolikus megfigyelőket, így pl. a magyar Vájta Vilmost is, aki mint a Lutheri Világkongresszus igaz133