Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - P. Madar Ilona: Kórógy, Szentlászló, Haraszti és Rétfalu vallásos szokásairól

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - tudják jól hordozni e jelentéseket. A férfiak viseletén megjelenő korjelzések jobbára elmosódottak az emlékezetben is. Minden esetben az ünnepélyesség jeléül fogható fel a fehér színű ing és a fekete kalap, ruha. (A „kiálló" fiúk bokrétája, a besorozottak kalapján lengő nemzetiszín szalag, valamint a lakodalomba hívogatók és résztvevők rozmaringos, virágos, szalagos, gyöngyös és kendős díszítése nem tartoznak a dolgozat tárgyához.) Az iskolába járó leánygyermekek befont hajába az alkalomhoz illő színű szalagot fontak. „Agenciás kiálláskor" - konfirmáció idején - gyöngykoszorút tettek a fehérruhás kislányok fejére, ez volt a jele „eladó lányságuknak". Utána férjhezmenetelükig hordták ezt a fej éket. Mikor az „eladó" lánynak a „szeretőjét", udvarlóját besorozták katonának, a szoknyája széléig lelógó nemzeti színű szalagot kötött a derekára. A menyecskék régente fátyolt kötöttek a fejükre kontyoláskor. Századunk közepén felváltotta a fátyolt a kendő. Ezt követően már csak pünkösd első napján ékesítették magukat fátyollal, a fehér menyasszonyi ruhában megjelenők, de csak azok ölthették föl ezt a ruhát, akiknek még nem született gyermekük. Utána a kendő és a ruha színe jelezte a kort, egyre sötétebbre válván, mígnem elérték a hatvan évet, akkorra tiszta feketében illett járni. A fekete szín azonban a nők esetében sem csak korjelző. Az év ünnepei sorában legünnepélyesebbnek tartott nagypénteken is ez az uralkodó szín. A viseletben kislányok hajába font szalagtól a nők kendőjén és ruháján át a templomi és lakásbeli terítők vesszőjének fekete színe gyászt és ünnepélyességet egyaránt jelent. A háborúban „odalevő" katonák menyasszonyainak, feleségeinek fekete ruhája a szenvedésben való együttérzést szimbolizálja. Az ünnepi viseletről megemlítendő még, hogy mindig a legjobb, legszebb ruházatot tartják méltónak templomba menésre. Az új ruhában, lábbeliben oda mentek először, hogy megköszönjék. Sokak szerint nem is illett templomi ruhában máshova menni, táncba meg éppen nem. Út a templomba „A gazda... kötelessége volt minden vasárnap és ünnepnap reggelén háza népét templomba vezetni." A kicsinyek édesanyjuk vagy öreganyjuk kezét fogva mentek, ha többen voltak, egymás kezét fogva haladtak elöl. A legények közellakó társaikkal, a leányok barátnőikkel mentek „párba" - kettesével - úgy, ahogy összetalálkoztak. A templom elé érkezett csoportok az ajtóban szétváltak, s mindenki ment a maga helyére. Az elöljárók a községházán gyülekeztek, s a bíróval az élen vonultak be. A presbitereket a kurátor vezette be, az utóbbi időben a lelkész. A férfiak helye A rétegződés szerinti templomi ülésrendről olvashattunk az utóbbi ötven évben. Ebben a térségben ennek nyomát sem találjuk. A faluközösségek, mint egy és oszthatatlan egységek vesznek részt az istentiszteleten. 397