Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

A mindennapok és az ünnepek vallásossága - Olosz Katalin: A református legényegyletek szerepe a falvak életében egy múlt századi magyarvalkói példa tükrében

A mindennapok és az ünnepek vallásossága egyleti tisztviselőket január elsején választották meg egy esztendőre, kik hivatalba lépéskor a lelkésznél kézadással ünnepélyesen megfogadták, hogy a szabályokat megtartják. Az alapszabály értelmében a legényegylet „az ifjúság közt a jó rendet, fegyelmet fenntartani, a közművelődést, vallásosságot, erkölcsösséget előmozdítani, s az új életpályára lépő ifjút pályája kezdetén némi jótéteménnyel felsegélleni alakult".

9 E célkitűzések megvalósítása érdekében a legénybíró és választott társai felügyeltek az ifjúság szórakozási alkalmain (vigalmakban, fonóházakban, kalákákban) „a jó rendre, erkölcsös magaviseletre". A vészekedőket, verekedőket, trágár dalokat éneklőket, károm kodókat, részegeket, botránykeltőket kötelesek voltak előbb figyelmeztetni, aztán kiutasítani a mulatságból és érdemük szerint pénzbüntetést róni ki rájuk. Az ifjúság választott vezetői vigyáztak arra is, hogy a határban, „a köznyájtól külön pásztoroló" fiatalok se vétsenek a közrend és közjog ellen: tiltott helyre ne hajtsák a rájuk bízott állatokat, ne káromkodjanak, ne cselekedjenek erkölcstelenségeket, másoknak ne okozzanak kárt, az őrzésükre bízott barmokra ügyeljenek s azokat ne kínozzák. A legénybírónak és társainak kötelessége volt felügyelni az ifjak vallásos életére, erkölcsös magaviseletére is: büntették az istentiszteletekről, úrvacsora-osztásról távolmaradókat, a vasárnapi iskolát, kertészeti oktatást elhanyagolókat, a templomban rendetlenkedőket, s azokat, akik az egyházi és falusi elöljáróknak és az öregeknek elmulasztották megadni a kellő tiszteletet. A büntetések a szelíd intéstől, figyelmeztetéstől a lelkészi dorgálásig és kisebb-nagyobb pénzbírság fizetéséig, illetve az egyletből való kizárásig terjedtek, s a megismétlődő vétségért mindig súlyosabb büntetés várt az elkövetőre. A pénzbüntetések nagyságából következtethetünk arra, hogy melyek voltak a legsúlyosabb vétségek egy erdélyi falu közösségének és lelkészének szemében a múlt század hatvanas éveiben. „Aki Istent, Krisztust égrekiáltólag káromol - olvashatjuk az alapszabályok II. fejezetében - 10 krajcártól 50 krajcárig büntettetik." Egy bekezdéssel előtte pedig ez áll: „Aki valamely barmot más őrizete elől alattomban elterel a célból, hogy az tilos helyre menjen, s így őrizője megbüntetettnék, 1 forinttól 5 forintig büntettetik, sőt a körülményekhez képest az egyletből is végképpen kizáratik." Hasonlóan súlyos büntetést helyezett kilátásba az alapszabályzat annak, aki „a pásztorok szokásaként! gyümölcs, kolompér sat. lopásba esik, vagy mást arra csábít", illetve a verekedőnek. Vagyis legszigorúbban azokkal szemben jártak el, akik a közösség tagjainak vagyonát károsították, testi épségét, személyes biztonságát veszélyeztették, vagy a közrendet háborgatták. Jól példázza ez utóbbi esetet a következő két előírás: „Aki az évenkénti hatszori úri szentvacsora osztáskor bár egyszer nem él a szent jegyekkel, keményen megdorgálandó, s emellett fizet 10 krajcárt; ismételt ízbeni hibáért háromszorosan fizeti ezen büntetést, harmadszori hibáért kitudatik az egyletből" - olvashatjuk az ifjú334