Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Vallásos ábrázolások, feliratok, szakrális építmények és helyek - Csukovits Anita: Vallásos szimbólumok a váci domokos kripta 18–19. századi koporsóin

Vallásos ábrázolások, feliratok, szakrális építmények és helyek koponya: a Golgotán eltemetett Ádámot jelképezi, akinek bűnét Krisztus magára vette; koponya lábszárcsonttal: a lábszárcsont a fizikai halálra, míg a koponya a szellem fennhatóságára és a feltámadásra utal; nyíl és íj: halálszimbólum, az Apokalipszis 1. lovasának fegyvere; szegfű: szeg alakú virága miatt üdvtörténeti szimbólum; szellőrózsa: gyorsan hervadó virága miatt halálszimbólum; szív: az Isten iránti odaadó szeretetet jelképezi, a keresztrefeszítés szegeivel átszúrt és a kereszttel együtt ábrázolt szív a megváltásra utal; tulipán: vanitas szimbólum, a szépség és mulandóság jelképe.' A váci domonkos kripta koporsóin feltűnő a gazdag szín- és formakincs, valamint a díszítőmotívumok sokrétűsége és tartalmi-gondolati gazdagsága. Az alkalmazott szimbólumok egyik része a népművészet más területein is jelentkező vallásos jelkép, melyeknek (a Mária monogram kivételével) a megváltás a központi gondolata (korpusz, IHS, szív), más része makábris, illetve vanitas szimbólum. A kék, zöld, sárga, szürke, barna színek, valamint a mulandóság jelképeinek, a koponyáknak és lábszárcsontoknak tobzódása a magyarországi néphagyományban szokatlannak tűnhet

6

, hiszen például a magyar sírjelek jelképei - eltérően a nyugat-európaitól, nem alkalmaznak a halál borzalmaira történő utalásokat. A szimbólumok annak ellenére, hogy nem váltak általánossá, nem voltak Magyarországon sem ismeretlenek, például a 19. századi halotti anyakönyvek némelyike is tartalmaz ilyen ábrázolásokat, bár a halál rajza itt inkább naiv, mint riasztó. A 18. században, illetve a 19. század elején azonban még e jelképek ismerete és alkalmazása általános lehetett - a városi, jelentős részben nem magyar polgárság körében mindenképpen. A fentemlített sokszínűség több okra vezethető vissza. A legfontosabb tényező az, az adott intervallum, a háborúkkal, vallási viszályokkal és járványokkal terhes 18. század - és jellemző eszmeáramlatai; a katolikus ellenreformáció és az Európa nyugati részéhez képest némileg megkésett barokk, amely hatását, különösen vidéken még a 19. század elején is éreztette. A halálgondolat felerősödött, illetve átalakult a megelőző korszakokhoz képest; a háborúk és az ebből kiindulva létrejövő páratlan jámborsági hullám, az új keletű anatómiai érdeklődés, és a korábbi eszmeáramlatok válsága mind ebbe az irányba hatottak. A magát szimbólumokkal és emblémákkal kifejező barokk már valósággal tobzódott a halállal kapcsolatos jelképekben. Az ellenreformáció eszköztárában a félelem és reménykeltés eszközeként, didaktikus célzattal jelent meg a halálgondolat. A földi élet hiábavalóságát és a lélek örök életét hirdették, céljuk eléréséhez, a tömegek megnyeréséhez pedig hasznosították

7 az irodalomban és képzőművészetben már ismert halálképeket és vanitas szimbólumokat.

7 A koponya és a csontváz szinte kegytárggyá lépett elő, s elborította a sírokat. Egész kápolnák fala27