Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Vallásos ábrázolások, feliratok, szakrális építmények és helyek - Csukovits Anita: Vallásos szimbólumok a váci domokos kripta 18–19. századi koporsóin

Vallásos ábrázolások, feliratok, szakrális építmények és helyek it töltötték meg különböző alakzatokba rakott koponyákkal, lábszárcsontokkal, csontvázakkal. VII. Sándor pápa nyitott koporsó mellett fogadta látogatóit.

8 A nyomdák „ars moriendi" traktátusokkal, prédikációkkal, ponyvákkal, szentképekkel

9 árasztották el a kegyességre fogékony piacot. Egyre szaporodtak a „Memento morik", melyek segítettek tudatosítani a halál jelenvalóságának gondolatát és a tőle való félelmet, ezáltal az élet hasznos eltöltésére, jámbor cselekedetekre ösztönözve a híveket. A váci koporsók díszítése szempontjából a barokk eszmevilág és az egyház meghatározó szerepén kívül a céhes mesterek és különösen a legények mobilitása játszik nagy szerepet. A 17. század végéről származó koporsó sajnos nem maradt fenn, így nem lehet megállapítani, milyen temetkezési szokásokat, koporsóformákat, díszítményeket hozhattak magukkal a betelepülők. A rendelkezésre álló váci leletek, az írott források, valamint a hazai és külföldi 18. századi párhuzamok

10 alapján feltételezhető, hogy a koporsódíszítés technikájában és motívumkincsében is létezett az a (konkrét adat híján egyelőre csak feltételezhetően dél-német területekről induló) hatás, amely Ausztria, Cseh- és Morvaország, valamint Magyarország városaira terjedt ki, hasonlóan a bútorművességben és a nyomtatott szentképekben meglévő hatásokhoz, melyek egységes motívumkincset és szimbólumvilágot mutatnak, s amelyeknek szintén a 18. századra esett a virágkoruk. Sajnos a váci levéltári források nem visznek közelebb a megoldáshoz, de feltehető váci asztaloslegények külföldi, illetve külhoniak váci tartózkodása, illetve a motívumok ilyetén vándorlása." A koporsók készítése és díszítése, festése az asztalosmesterség állandó keresetet biztosító, de szakmai szempontból kevéssé megbecsült részét alkotta, így a munkát inasok és legények végezték nehézség szerint. A festést egyszerűbb motívumok esetén az inasok, bonyolultabbaknál a legények végezték. Ez magyarázatot adhat arra a kérdésre is, hogy azonos évben, azonos műhelyben készült koporsók esetén is csak egy-két esetben lehet azonoskezűséget kimutatni. Átfestett, áthúzott koporsófedelek a bizonyítékai annak, hogy az asztalosműhelyek mindig tartottak raktári készletet is, s minden műhelynek volt alaptípusa, alapmotívumokkal, melyet a megrendelő igényei alapján lehetett kibővíteni. Egyéni kegyesség és anyagi lehetőségek; e két tényező határozta meg, hogy a kiválasztott asztalosműhely melyik koporsótípusát választotta a megrendelő. A választék az egyszerű kereszttől a koporsót elborító díszítésig terjedt, amelyben - különösen a 18. század második felében készülteken - a halállal, a földi élet hiábavalóságával és a megváltással kapcsolatos szimbólumok egyaránt nagy súllyal szerepeltek, egyezően a barokk halálképpel. A koporsódíszítésre vonatkozó előírásokról, mintakönyvi ábrázolásokról nincs tudomásunk így a mintakincs hazai kialakulására az egyházi hatások, a céhes hagyományok és szakmai tapasztalatok, valamint a szimbólumok jelentését jól is28