Népi vallásosság a Kárpát-medencében 5/I. Konferencia Pápán, 1999. június 22-24. (Veszprém, 2001)

Imádságok, szakrális szövegek - Erdélyi Zsuzsanna: Az archaikus népi imádságszövegek történeti előképei

Imádságok szakrális szóvegek Erdélyi Zsuzsanna Az archaikus népi imádságszövegek történeti előképei Rövid összegezésként, mintegy mondanivalóm megalapozására, jobbára ismert tényeket foglalok össze. Ismertek, mert az elmúlt időszakokban hazai és külföldi fórumokon, konferenciákon és tanulmányokban, előadások során nem egyszer szóltam már róluk, mint ahogy teszem most érintőleg, mert lo­gikailag indító helyre kívánkoznak, és mert úgy látom sokan vannak, akik számára hasznos a rekapituláció. A magyar népköltészet közelmúltig ismeretlen műfajának a feltárása megle­pő eredményre juttatott. Előtérbe helyezte a szóbeliség informatív képességét, az írásbeliséghez közelítő forrás szerepét. Ezzel az irodalomtörténet-írás fehér foltjainak az eltüntetéséhez nyújtott különös dokumentációt. Az oralitás múlt­közvetítő képességének elsősorban olyan országokban van jelentősége, ame­lyeknek írott emlékeit a történelem megsemmisítette s legfeljebb csak szórvá­nyokban hagyott belőlük valamit. Ez a helyzet Kelet-Európában és nálunk Ma­gyarországon is, amelynek virágzó középkori kultúráját hol a tatár, hol a török pusztította s a gyakori besenyő, kun támadások sem kímélték. Szerencsére egy nép szellemi értékeit nemcsak az írás rögzíti, hanem a népi vagy közösségi em­lékezet is őrzi az élőszóval örökített szellemi állományban. Különösképpen an­nak archaikus költészeti műfajaiban: ráolvasókban, rítusénekekben és az archa­ikus népi imádságokban. Ez utóbbiakkal kapcsolatos intenzív terep- és könyv­tári munka mind itthon, mind külországokban az eredet kérdéseinek és törté­neti rétegeinek tisztázására, tették lehetővé számomra egy summázat megfogal­mazását. E szerint nálunk Magyarországon és Kelet-Európában a szóbeliség őrizte meg a késő középkori nemzeti nyelvű szent költészetből azt, amit szeren­csésebb országokban az írás is átmentett. Az európai kitekintésű, sok éves ösz­szehasonlító kutatás derítette ki, hogy az archaikus népi imádságoknak nevezett szöveghagyomány a 13-15. század szakrális közköltészetének bizonyos műfaja­iban gyökerezik, így a passió-epika a Máriasiralom-líra és a szent színjátszás gyakorlatában. Ezért a néphagyományban még ma is élő szövegeknek nemcsak folklorisztikai, áhítattörténeri, néplélektani vonzatai vannak, hanem költészeti, nyelvészeti, esztétikai és nem utolsó sorban irodalom- és művelődéstörténeti kapcsolódásai is. 129

Next

/
Thumbnails
Contents