Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Vetési László Kolozsvár: Egy aranyosszéki idős férfi vallásos világképe

- Lemezjátszót látott, vagy patefont? Az hogy énekel? - Azt láttam a borbélynál... feltett egy tányért oda s megy a zene... Kerek valami így né, s mozog körbe-körbe és énekel... Magyarázza meg nekem hogy tudjam én is... Zenész kell nem patefon... az a jó... - Táti rádiót látott? - Há sze láttam, mán amióta rádió van a világon... Van annak már 10 esztendeje... ugy né a házakba kitéve az ablakba Tordán, hogy árusiccsák... ott láttam. Csuda gépezet az is: énekel, muzsikál, beszél, beszél... mondom sokszor, hogy nem lehet visszafeleni neki, mer nem hallja... - Nem felelt vissza neki? - Neem. Csak hallgatok, mikor ugy hittak az unokák: jöjjön bé Táti... mikor valami olyan van, szép nóták, csárdások, szökök, azokat hallgattam. - Vajon mi van benne, hogy szól? - Nem tudom mit tettek belé... én az elejin ugy gondoltam, hogy emberek vannak benne amikor hallottam először... - Nem gondolkozott azon, hogy hogy lehet hogy beszél? - Törte a hóhér a fejét azon (nevetés)... azon törtem a fejemet ha elmentem a piacra, hogy aggyam el az árumat, aggyam el jól, jöjjek haza és aggyam a pénzt oda a feleségemnek s aztán ha kellett valami, hogy vegyek, ami kellett a ház szükségire. Neem... eszembe se jutott soha... - Nem volt rádiója soha? - Hogyne! Rádióm...? Nem adtam én a pénzt az afféléért (nevetés)... Há mire jó az... abba nem nő a pénz, nem nő semmi se csak ott énekel. Én szerettem, hogy legyen nekem tulkom, bornyúm, disznóm nem rádióm... A rádió nem ád enni, nem hoz pénzt a házhoz... Ha van alkalom hallgatok, ha nincs könnyen hagyom... (Magnó) Egy tanárné volt nálam salátaszezonkor, hogy énekeljek neki régi énekeket. Egy gépet tett le az asztalra s egy pipafélit tartott a szájamhoz, aztán amikor vége volt kattantott valamit rajta s a gép elkezdett énekelni. Azt gondoltam, hogy ember van benne az énekel ott. Mondom neki: naccsága az az ember bé van rekedve - mer olyan rekedten énekeltem. Aztán ő az ujjával valamit nyomkodott s aztán megtisztult a hang. Akkor gyüttem rá, hogy teljesen az én hangom, az hallatszott ki belőle pontosan (nevetés). - Mit gondolt Táti, hogy lehet, hogy felvette a hangját az a gép? - Nekem nincs ahhoz fogalmam, hát én ügyé nem tanultam efféléket, há hunnét. Tudja a jóisten, hogy az hogy van,... az tudja de én nem tudom (nevetés)... Én megmondanám ha tudnám... Csak bámultam, bámultam mint a bornyu az uj kaput, hogy há hogy lehet, hogy a puszta semmiség menjen abba belé... 335