Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Tánczos Vilmos Kolozsvár: A moldvai magyarok búcsúvezetői

polnája mögött kell lenniük, ahol énekléssel köszöntik a Csíki-havasok mögül előbukkanó napot. Andor János népes csoportja az utóbbi évtizedek folyamán a szombat dé­lelőtti nagymise után a borvízforrás körül gyülekezett. Miután a Kis-Somlyó lábánál a szabadban megebédeltek, nekiindultak a Kis-Somlyó nyugati lejtő­jén álló meredek Kálváriának, amit a nép "Jézus hágójának nevez". Miután a stációs kereszteknél elvégezték a keresztutat, a Salvator-kápolna előtt álló gyergyóalfalvi emlékkeresztnél (állították 1878-ban) felajánlották a keresztu­tat, majd a Salvator kápolnát a déli oldalon megkerülve elindultak a Kis- és Nagy-Somlyó közötti nyeregben álló, 1902-ben állított fakereszthez. Útköz­ben a Dicsértessék szent keresztfa... kezdetű népéneket énekelték, amely ar­chaikus motívumait tekintve kapcsolatban áll az apokrif népi imádság műfa­jával. 14 A keresztnél térden állva elmondtak öt-öt Miatyánkot, Udvözlégyet és Dicsőséget. Mivel a keresztutat szombaton már elvégezték (ez a diktatúra éveiben a pünkösdszombati nagy körmenet ideje alatt történt, amire akkor nem kerülhe­tett sor), pünkösd vasárnapján újabb keresztutat ez a csoport már nem végzett. Kora hajnalban a borvíz forrásnál gyülekeztek, hogy - nagyjából a szombat déli nagy körmenet útvonalát követve - megkerüljék a Kis-Somlyó hegyét, s napkeltére feljussanak a Szenvedő Jézus kápolnája mögötti hegycsúcsra. Egy időben a csoport már a kegytemplomtól való elindulásától kezdődően énekelt, de az utóbbi években erről lemondtak, hogy a korai órára való tekintettel ne zavarjanak másokat. Ma a borvízforrásnál elkezdik énekelni a Jézus neve li­tániáját a Csíksomlyói kalauzból 15 , s így énekelve balra fordulnak: átvágnak a hegy északi lejtőjét borító erdőn, majd elhaladnak az 1902-ben állított fake­reszt mellett, ahol előző nap már imádkoztak és kimennek a hegy csúcsára a kis kápolna mögé. A kelő Nap várása közben a csángó csoportok itt eléneklik a pünkösdi szekvencia (Veni Sancte) Cantionale Catholicumban szereplő változatát 16 . Az éneklés rendszerint a búcsúvezető és a nép váltakozásával történik. A Jöjj el, Szentlélek Isten éneklését a moldvai csángóság azért érzi alkalomhoz illőnek, mert a felkelő napban a Szentlelket látja megjelenni. Hi­tük szerint az arra érdemes bűntelen emberek csodálatos szent dolgokat lát­hatnak a Napban, a bűnösök ellenben nem látnak semmit, vagy rémképek je­lennek meg előttük. Ugyanígy, az előénekes és a nép váltakozásával éneklik a Jézus Szíve litániáját is (a nép a "Jézus Szent Szíve, irgalmazz nekünk bűnö­söknek..." kezdetű refrént ismétli) és a Hallgassatok csak énrám jól... }1 kez­detű, általánosan elterjedt, a világvégét megjövendölő népéneket, amelynek ismétlődő szakaszát ("Vegyük fel a Szent Olvasót... ") a nép magára énekli. A Szentlélek eljövetelét várva, legtöbbször sor került a Te Deum éneklésére is. 157

Next

/
Thumbnails
Contents