Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Tánczos Vilmos Kolozsvár: A moldvai magyarok búcsúvezetői

emberek, akiknek kéziratos füzeteiben, régi énekeskönyveiben tovább élt az elmúlt századok magyar vallásos kultúrája, akarva-akaratlan a magyarságtudat őrzőivé lettek Moldvában. Ezt az államhatalom, valamint az ennek kezére játszó moldvai egyházi vezetés is felismerte, és igyekezett is tenni ellene: a magyar imádságos- és énekeskönyveket elkobozták, a búcsúvezetőket meghurcolták, házkutatásokat tartottak stb. A moldvai magyaroknak saját, magyar öntudatú és neveltetésü világi értelmiségük sohasem volt, hiszen anyanyelvi oktatás - az ötvenes évek fordulóját leszámítva, amikor a Magyar Népi Szövetség tartott fenn tiszavirág életű iskolákat - sem létezett. Ilyen körülmények között a magyar identitás megőrzése tekintetében különösen fontos szerep hárult az egyházi értelmiségre. Annál is inkább, mert a moldvai katolikus magyarok vallása különbözött a környező ortodox románokétól, akikkel - épp mély vallásosságuk miatt - ritkán házasodtak össze. A népcsoport tragédiája, hogy a történelem folyamán nem volt magyar nyelvű papsága sem, s így katolikus hite sem menthette meg az asszimilációtól. Egyedül a pap mellett működő kántor - a legtöbb moldvai faluban "deáknak" nevezik - képviselt egyfajta magyar szellemiséget. A "deák" feladatköre jóval tágabb volt, mint a Kárpát-medence magyar kántoraié. Hogy a "deákság" intézményének jelentőségét felmérjük, utalnunk kell a moldvai magyarság vallásos életének sajátos viszonyaira. Moldva a XVII. század elejétől a XIX. század végéig missziós terület volt, ahová a Hitterjesztés Szent Kongregációja sohasem tudott elegendő számú papot küldeni.

2 A paphiány a ia§i-i püspökség megszervezése (1884), majd a papnevelde felállítása (1886) után

3 valamelyest enyhült ugyan, de általánosságban elmondható, hogy még a XX. század első felében sem volt elegendő katolikus pap Moldvában. Egy-egy plébániához olykor tucatnál is több filia tartozott, amelyeket egyetlen papnak kellett sorra látogatnia. A papjukat ritkán látó hívek lelki életének irányításában így nagy szerep hárult a "deákra", aki legtöbbször az illető falu szülötteként szoros kapcsolatot tartott a néppel, jól ismerte a közösség népi vallásosságát. Vasárnaponként a pap távollétében végezte a Rózsafüzért, a Jézus neve, Jézus Szíve stb. litániáját, énekelte az egyházi év adott időszakának megfelelő magyar egyházi énekeket, anyanyelven tanította a hit alapismereteire a gyerekeket, temetések, virrasztók, torok alkalmával búcsúztatta a halottakat, irányította a közösség búcsújárását stb. Az olasz, bosnyák, horvát, illetve később román papok mellett, akik a nép nyelvét nem ismerték vagy nem akarták ismerni, ezek a félig iskolázott "deákok" anyanyelven szóltak a néphez, amely ragaszkodott hozzájuk. 149