Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Mohay Tamás Budapest: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún

mögötte haladók és a kívülállók számára egyaránt az összetartozás kifejezői és megerősítői. Abban az időben, amikor a falvakban ismerték a többi falvak védőszentjeit, a zászlók ezen kívül egy-egy csapat hovatartozását is jelezték. "Az öregek már látták, az ezelőtt levők ismerték, minden évben jöttek, és tudták, hogy melyik kereszt alá álltak, hova tartoztak, csak megnézte a keresztet, tudta, hova való. Mi csak ezt így hallásból tudjuk, mert meg se voltunk akkor. (De jártak akkor is búcsúra?) Búcsúra igen, de ilyen kereszttel nem" mondják fiatal csíkszeredaiak szombat délután a templomkertben, indulás előtt. A tudás az évtizedek alatt elhomályosult ugyan - ám az az igény, hogy a "többiek" is tudhassák, kik is vagyunk "mi", nem változott meg, s ezért sok faluban a régi zászlóra kis táblát szerkesztettek (pl. Csíkszenttamás), vagy a zászlóra hímezték rá a falu nevét (Csíkszentlélek, Mikháza, Kászonaltíz). Bárki, akit egy-egy menetből megkérdeztem, hova valók, szívesen és büszkén felelt. A körmenet énekrendjét természetesen csak a központban lehetett megtartani,

27 azon kívül egy-egy erőteljesebb énekvezető és a körülötte csoportosulok vitték a többieket. Tagadhatatlan, hogy a verőfényes napsütésben az ünneplő ruhában, keresztekkel, zászlókkal, csengettyűs ministránsokkal vonuló tömeg erőt sugárzott. Ez még akkor is így volt, ha az önmegmutatók és a kíváncsiak legnagyobb számban éppen a körmeneten voltak ott.

28 A szél ellen "háromágú" zászlóikat tartották a legények, a csíkkarcfalviak keresztjét pedig rezesbanda kísérte. Elmondásuk szerint régebben is szokásban volt, hogy a körmeneten rezesbandával vettek részt. A fiatalabb tagokat azok tanították be, akik annak idején maguk is résztvevői voltak a somlyói búcsúknak. Voltak, aki azzal vettek részt a körmeneten, hogy letelepedtek az út szélén, és figyelték, kommentálták az elhaladókat. A menetben nem uralkodott végig az áhítat: voltak beszélgető csoportok, ismerősök találtak egymásra, a dombtető kápolnái után némelyek kiváltak, tarisznyájukból elemózsiáztak. Csíkszentimreiek például a pünkösdi perecet vették elő a borvízforrás mellett'

29

, amit a pünkösdi ünnepen kívül lakodalomkor szoktak sütni, és "mikor viszik a perefernumot lakodalmakkor, mikor ökrösszekérrel vitték, akkor az ökrök szarvába azt akasztottuk". Mások a körmenet ideje alatt járták a kálváriát, vagy a templom körül maradtak, különösen azok, akik nehezen bírták volna a gyaloglást. A körmenet idején ugyan nem láttam, de korábban a dombról levezető út mentén gyergyótekerőpataki asszonyok búcsúpálcát faragtak az otthoni gyerekeknek: 50-60 centis mogyorófavesszőt vágtak, bicskával elnyújtott spirál alakban lehúzták a héját. A gyerekek "örvendenek neki, játszanak, ez egy olyan búcsúfia, búcsúemlék" - mondják. Mindig is hangsúlyos pontja volt a csíksomlyói búcsúnak a virrasztás és az alvás a templomban péntek és szombat éjjel. Tapasztalatom szerint ezen 140