Népi vallásosság a Kárpát-medencében 2. A hasonló című, 1991-ben Veszprémban megrendezett konferencia előadásai és hozzászólásai (Veszprém-Debrecen, 1997)

Mohay Tamás Budapest: Hagyomány és hagyományteremtés a csíksomlyói búcsún

úton körhintát állítottak föl. A mellette tisztes távolban álló egyenruhás rendőr mintha csak ráérzett volna arra a szimbolikus határra, ami a szorosabban vett búcsú tere, és az azon kívüli, de ahhoz szorosan illeszkedő szórakozás tere között húzódik. A búcsú terének teljességéhez tartozik, hogy a kegytemplomban a szentélybe dobogókat vittek, hogy kiegyenlítsék az ott álló mellékoltárok lépcsőinek szintkülönbségeit; hogy az oltárt vasráccsal kerítették körül, hogy az oltárokra ünnepi hímzett térítőket tettek föl; hogy gondos kezek újrafestették a kálvária stációinak, meg a többi kőoszlopoknak a feliratait, a kápolnák vasrácsait. A Csobotfalva felé néző domboldalon a földbe ágyazott, betonból kiöntött fehér betűk hirdették: "Csak Jézus az út, igazság, álét".

23 A szabad ünneplés ezen a szűkebb körzeten túl is messze kiterjesztette a búcsú terét. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a búcsúra való készülődés, az oda tartó emberek ellátása nyilvánosabb lehetett: a Márton Áron Líceumtól bevezető út pénteken már le volt zárva az autóforgalom elől, a távolabbról érkezett zarándokcsoportok buszai a főúton parkoltak; hogy a bevezető úton magyarországi és más alkalmi kiadványárusok foglaltak helyet, köztük olyan is, aki gyorsan visszacsukható felnyitott bőröndből árult kezdetleges szentképeket; lacikonyhás, kertje kapujában harapnivalót áruló asszony tarkították a képet. Ezek láthatóan még nem a bejáratott, megszokott helyeiken voltak, hanem a megnyíló lehetőségeket kihasználva ott, ahol érzékük azt diktálta, hogy nagy forgalmuk lesz. Kérdés, hogy a továbbiakban hogyan rögzülnek ezek a helyek, hogyan szilárdulnak meg a hagyományok, s hogy a tér beosztásában milyen magasabb szempontok érvényesülnek. Sejthető, hogy az egyházi és más vezetők igényessége, a kényelmesebb és komfortosabb környezet iránti igények kielégítésére tett erőfeszítéseik nem maradnak eredménytelenek: 1990 szeptemberében már villanyvezeték vitt föl a Szent Antal kápolna felé vezető domboldali úton, a Kis Somlyó nyergébe pedig murvával felszórt kocsiutat építettek, és ezek bizonyára nem az utolsó modernizációs lépések. A tér kiterjesztése másfelől azt jelenti, hogy a búcsúsok a szűkebb körzettől távolabb is búcsúsként maradtak együtt, tehát magukkal vitték a színhelyet oda, ahova hazamentek. A hazavitt tárgyi emlékek, a Mária-szobor talpánál "megsúrolt" kendők, a fényképek révén persze a korábbi években is elérhetett a búcsú ereje távoli falvakba, azok házaiba is - de ezek az üzenetek belül maradtak a privát téren, s nem léptek ki az utcára, a buszra, a vonatra. Korábban nemigen lehetett például egy vasúti forgalmi irodában a vasutastiszttől, vagy a vonaton utazó ingázó munkásoktól búcsús élményeiket hallani. Kik vettek részt 1990-ben a somlyói búcsún? Kik a szereplői ennek a nagyszabású rituális drámának? Erre a kérdésre adható egy látszólag egyszerű 135