Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)

Egyházművészet, vallásos ábrázolások, szakrális emlékek, liturgikus tárgyak - Perger Gyula: Egy 20. századi kegyhely barokk narratívái

VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10.

tanulmányban, mely a tudomány tárgyilagos hangján iparkodik bizonyítani, hogy Győrött a buzgóság változó hullámzása mellett is megmaradt a katolikus hitre épített vallásos élet töretlen folytonossága. ”M

Talán éppen a képet kihelyező személy -korábbi- ismeretlensége, illetve le- származottainak távolléte miatt a helyi hívők napjainkig ismeretlen eredetűnek tekintik a képet. Fontosabb momentum annak felfedezése, mint a kihelyezés valós oka. A kép felfedezésének ma is ismert változatát - a már ismert búcsújáró helyek történeteire is reflektálva - először Sípos Mihály városi főszámvevő lírai novellában közölte a Győri Katolikus Tudósító 1933. májusi számában:

„Égbe nyúló faóriás terebélyesedik a kiskúti liget egyik sarkában, a budai országút mellett. Sokszor találtam menedéket alatta a hirtelen jött nyári zivatarok elől. De még többször gyönyörködtem a lombjai közül hangzó madárénekben. Mert a fa csupa fészek, valóságos tömeglakás a szárnyasok világában. Olyan kivételes szükségbarakk, ahol nincs felmondás és kilakoltatás, az ingyenlakók békében sokasodnak.

Az isteni teremtőerő számtalan csodája között nem utolsó egy ilyen hatalmas élet. Leverő még az elgondolás is, hogy egy napon néhány apró kétlábú lény valami fényes eszközt húzogat végig a roppant törzsön. A csillogó szerszám jobban és jobban mélyed az erdő királyába. Jajgatásszerű hang támad nyomában, vastag szürke por ömlik ki az áldozat belsejéből talán elemeire bomlott vérének testecskéi. Addig piszkálják, dörzsölik a tehetetlen nagyságot, míg egy borzalmas, halálordításforma robajjal végigterül a földön. Kimúlt, vége van. Hulláján árdrágító kartellek híznak, azután néhány didergő lelket és testet felmelegít és... semmivé válik.

Egyik tavaszi reggel megnyilvánulni készült rémes látomásom. Két napszámosforma ember szorgoskodott a már bimbózó hatalmasság körül. Egy vadászruhás harmadik sűrűn osztogatta kommandószerű parancsait. Létrát cipeltek, fűrészt ráspoltak, ásót kalapáltak. Szent Isten! Kivágják a liget díszét! íme, az emberi haszonlesés kilakoltatja a szegény éneklőket! Félve gondoltam a délutánra, milyen szörnyű pusztulást találok a kidőlt felhőkarcoló helyén.

Ritkán történt meg velem, de kellemesen csalódtam. A fa állt, szinte megnőtt, szélesebb lett. Agai, mint védő karok nyúltak ki belőle. Néhány kisebb gallya eltűnt, de ez a hiány emelte az égnekfeszülő törzs délcegségét. Köröskörül frissen ásott tavaszi földben lankadt árvácskák küzdöttek az átültetés sorvasztó erejével. Az óriás oldaláról vastag sávban verődött felém az áprilisi nap sugárkévéje. 14

14 Bedy i. m. Ill—IV.

656