Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallásos népszokások, mindennapok és ünnepek vallásossága, napjain vallásgyakorlata - Papp GY. László: Visszaemlékezések Szentábrahám hagyományairól és népszokásairól
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. Tojásfestés Legtöbbször arra lettem figyelmes, hogy valami furcsa „ennivaló” főtt egy edényben, melyet korábban porosodva láttam egy félreeső zugban. Hamarosan kiderült, hogy ez a nem ínycsiklandó dolog hagymahaj volt, ami a húsvéti tojások megfestésére szolgált. Ha több ideje volt édesanyámnak, vagy éppen ezt a jó kedve is hordozta, akkor „bürök lapiért” küldött, melyet ügyesen rossz nylon harisnyába csomagolva, óvatosan belehelyezett az elszíneződött forralt vízbe. Miután megszáradtak a tojások, kioldotta a burkot, majd szalonnával csillogó fényt adott a tojásoknak. Persze az is előfordult, hogy valami kis tasakos festékanyagot kevert a forró vízbe, melytől többször lehetetlen színűvé is váltak a tojások. A faluban a locsolás napján szanaszét hevert a tojáshéj, ami egyértelműen arra utalt, hogy többen belekóstoltak a színes tojásokba. Időnként arra is volt példa, hogy az elrepedt tojáshéj alá befolyt a színezés, ami olyan ereket varázsolt a tojás fehérjébe, mintha kotlós tyúk alól szedték volna ki. Tojásgyűjtő kőrútjaimon, de a későbbiek során sem hallottam soha, hogy miért festették Szentábrahámon a tojásokat és miért kellett ehhez még verset is tanulni. Hogy a húsvétot követő héten nagy adag rakott krumpli kerüljön a családi asztalra?! Csak később vált számomra nyilvánvalóvá vált, hogy az élet átalakulásának, megújulásának, a termékenységnek a szimbóluma a tojás, melyet minden bizonnyal úgy vettünk át az előttünk járó nemzedékektől. A locsolás Bizonyára nem csak én vagyok úgy a locsolással, hogy mindig valami feszültség keletkezik bennem, ahogy közeleg a szokás ideje. Bizonyára nem volt kellemes a lányoknak sem, de a fiú szemszögéből elég változatosnak találtam a locsolkodás szokását. Fel kellett készülnünk locsolóvízzel, ami különbnél-kü- lönb „rózsavízből” állt. Természetesen kivételek voltak, akik megengedhették maguknak, hogy a drágább fajta kölni vízből vásároljanak. Egyesek okoskodtak, mert kis tűvel lyukasztották a nylon dugóját az üvegcsének, mások viszont éppen arra törekedtek, hogy minél bővebben öntsék a lányok-asszonyok fejére az „illatos” nedűt. Amikor ráébredtek, hogy fogytán az illatos szerük, vízzel pótolták, amitől aztán olyan zavarossá vált néhány kölni, mint a Gagy patak vize áradáskor. A lányok helyzete egy cseppet sem volt könnyű. Egész nap folyamán sokféle kölnivizet locsoltak rájuk, hogy nagyon messzire álltak az illatozástól. Minél több locsolójuk volt, annál büszkébb lehetett a lány. Néhány fiú megkülönböztetésben részesült, hiszen „bokrétát” tűztek mellére. Ez lehetett ibolya, talán muskátli (pelargónia) szirom, vagy ritkább esetben mutatós szivacs-, vagy más574
