Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Vallásos népszokások, mindennapok és ünnepek vallásossága, napjain vallásgyakorlata - Béres István: Tradíció és modernitás a bencés oblátusok közösségében
VALLÁSOS KULTLIRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. A konfesszionális hit személyes és szubjektív aktus, ami a kegyelemből táplálkozik, amit az egyén is csak megkap, de közvetlenül soha nem egy másik embertől. Ezért nem is adhatja úgy át, mint ami az övé, ami az ő tulajdona. Ami átadható, az az egyház hite, ami lényegében a vallási kontextus, és ez az, amit családi örökségként át lehet adni, amikor tudást, egy életmódot, a szokásokat stb. oszt meg a hívő ember. Ami manapság szomorúsággal tölt el sokakat, az a keresztény hit átadásának a meggyengülése, olykor már-már a lehetetlensége a modern nyugati társadalomban. Az, hogy sok kortársunknak ez már nem fontos. Valóban, a történeti adatok, és a kollektív emlékezet is úgy tartja, hogy a hit mint vallás folyamatosan, és hosszú időn keresztül átadásra került. Ma az értékválasztás szabadsága, és ebből adódóan annak színessége azt jelenti, hogy nincs már meg a társadalom felől az az egyénre ható „nyomóerő” - vagy szebben és a témához illőbben: felhajtóerő (push) -, ami segítené a transzcendens világ, a szent tartalmak iránti egyéni érzéke- nyítést. A közösség normaadó és a normát számon kérő, regulativ ereje már nem létezik. Sokak szerint már közösségek sem léteznek. Sokszor úgy tűnik, igazuk is van. Azáltal, hogy Jézus pusztán az emlékezetét hagyta a tanítványaira, és azt nekik kellett élő emlékezetté formálni a többi ember számára a Szentlélek segítségével, mondhatjuk, hogy kezdetben nem volt hitátadás, csak az Örömhír közlése. A hitátadás milyensége, módja majd a gyermekkeresztség terjedésével párhuzamosan válik egyre fontosabb szemponttá. Létrejön a mindennapiság- nak egy olyan szövedéke, amely a kereszténység tapasztalatait, hittartalmait, tudását, formáit, színeit, illatait tartalmazza dominánsan, azaz létrejön a keresztény kulturális tér - és benne a keresztény társadalmak, a keresztény közösségek, a keresztény családok. A mindennapiságnak ez a mintázata lesz a keresztény örökség. Egy olyan erőtér, amely képes identitást adni a bele születőnek, és az abba beilleszkedni akarónak.15 (Vö. a tömeges megkeresztelkedése pogány népeknek, amely az ő idegenségük megszüntetésének igazi befogadó jellegű aktusa volt.) A személyes hit kifejlődhet a környezet hatása által, és az egyén személyes hite megerősíti a keresztény társadalmat. Ha a társadalmi modell megroppan, az hatással lesz az egyes ember hitére is. Ekkor érkezett el az európai társadalom ahhoz a több évszázados folyamathoz, amely olyan fogalmak segítségével ragadható meg, mint: individualizmus, szisztematikus kételkedés, szekularizáció, laicizálódás, emancipáció. A kereszténység a társadalmi fejlődés olyan ágára került, amely a marginalizálódás és a folyamatos lemaradás állapotában konzerválta - legalábbis az általános közvélekedés 15 Moingt2010. 545
