Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)

Vallástörténet, egyháztörténet, történeti források - Klestenitz Tibor: Vallásosság és hitélet Magyarországon – a katolikus nagygyűlések tükrében

VALLÁSOS KULTLIRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10.

tatta, hogy a vallásos világnézet védelme valamennyi hívő közös feladata: „Mindenkinek és mindenütt föl kell vennie a vitát, mert magasabb képzettség nélkül is vissza lehet verni a támadókat odúikba.” Ezért azt sürgette, a népet is lássák el megfelelő érvanyaggal az egyházellenes támadások visszaverésére.11

Néhányan viszont azt is felismerték, hogy a represszív, felülről lefelé történő normaérvényesítés korlátokba ütközhet, és a túlzottan erőteljes fellépés a kívánttal ellentétes hatást válthat ki. Elgondolkodtató lehetett számukra a német klérus példája, amely a 19. századi kultúrharc idején még feltétlen védelmi készenlétet várt el a hívektől, később azonban taktikát változtatott, és nem bátorította tovább a polémiákat. A korszak német illemtankönyvei pedig kifejezetten tabunak nyilvánították a vallási-világnézeti témák társaságban való megvitatását.12 Csernoch János az 1909-es nagygyűlésen - ekkor már Csanádi püspökként - ugyan nem ment el ilyen messzire, ám egyértelműen mérsékletre intett: a hívek ne próbálják vallásos meggyőződésüket másokra ráerőltetni, de bátran nyilvánítsák ki egyházhűségüket. így bárki valódi „misszionárius” lehet, aki magatartásával szerencsés esetben egész környezetét átalakíthatja - vélekedett.13

A tanulmányban azt tekintem át, hogy a nagygyűlések szónokai hogyan kívánták felfrissíteni a megvédelmezni kívánt katolikus hitéletet, miként vélekedtek a „népfelvilágosítás” legfontosabb csatornáiról, valamint hogy milyen elképzeléseket vázoltak fel ezek felhasználásáról a katolikus érdekek védelmében.

A hitéleti kérdések

A szekularizáció, a vallásos világkép megrendülése és a tradicionális társadalom felbomlása komoly kihívást jelentett a katolicizmus számára, az egyházi- asság ezért ekkoriban gyakran a határozott modernitás-ellenesség köntösében jelentkezett. A teológia fő célja a pápai tekintéllyel azonosított, antimodernista katolicizmus védelme lett. Ennek megfelelően 1850 és 1950 között az ultra- montán egyháztan számított uralkodónak, amely az egyházat tökéletes, vagyis független társaságnak, „societas perfecta”-nak tartotta. Az irányzat képviselői többnyire mereven elzárkóztak az újkori kultúrától és társadalomtól, a világi katolikusokat pedig a klerikusok alárendeltjeinek tartották. A korabeli egyház kívülről nézve egyes kritikusok szerint „nem is látszott másnak, mint egyetlen pápai egyházmegyének (alárendelt püspöki körzetekkel)”.14

11 Alkotmány, 1907. aug. 28. 6.

12 Owzar 2007, 131, 138-141.

13 Alkotmány, 1909. szept. 1. 16.

14 Wiedenhofer 1997, 88-89.

50