Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Búcsúk, zarándoklatok, szentélmények, vallási jelenségek
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. akkor megállapítható, hogy a főúri, nemesi társadalmi réteg tartózkodik a búcsújárástól, ám a kegyhelyek alapításában és hathatós támogatásában a klérus tehetős képviselőivel egyetemben fenntartják a szerepüket. Még az 1857-ből a máriazelli búcsújáróhelyről szóló tudósítás is jól mutatja ezt, hiszen a Vasárnapi Újság közleménye Máriazell értékelését az uralkodó és az arisztokrácia kultuszban való részvételével erősíti meg. „Nyolczszáz évvel ezelőtt azon környéken, mellyen most Mária-Czel áll, kietlen vadon terült el, alig lakva nehány ügyefogyott pásztortól, kik itt marháikat őrizgették. 1073-ban Marquart herczeg Stájerországban, Karinthia határának közelében Sz. Lambert benczés apátságot alapitá, hozzá csatolván adománykép Avalenz vidékét, melly magában foglalá a mai Mária-Czel környékét is. E szerzet egyik apátja a pápa engedelméből a vidéken öt lelkészt alkalmazott, a kolostortól távol eső helyeken; igy jutott a mai bucsuhely környékén lakó pásztorok közé is egy, ki is 1157-ben érkezett meg rendeltetése helyére. Ez az úgynevezett homokdombon deszkákból lakot épített magának, mellynek fele kápolnául szolgált. Ebben fatörzsre egy hársfából metszett Máriaszobrot állított fel, melly a főoltáron ma is szemlélhető. A szerzetes buzgalma csakhamar nagyszámú híveket vont körébe, kik szavait áhítattal hallgaták és térdet hajtottak a szent kép előtt. Lassankint még a legtávolabb helyekről is kezdtek a képhez jámbor hívők búcsút járni; elhatott hire a legtávolabb országokba, s midőn Wratislav morva határgróf és neje betegségükben megjavultak és a 12-ik század végén a szent képnek kőkápolnát építettek, melly máig is a templom közepén áll, a bucsujáró- hely rendkívülien emelkedett tekintélyben. De hírének tetőpontjára azon körülmény emelte, hogy (1364-ben) Nagy Lajos királyunk is tisztelkedett a kegyelemkép előtt, hálát adandó a tatárokon vett győzelméért, s a kis kápolna fölé góth modorban nagyszerű egyházat építtetett, melynek hatalmas tornya - képünkön a középső - ma is fennáll és hirdeti régi fényét, dicsőségét. A templomban van mai nap is egy kápolna, melyben csügg a többek közt Nagy Lajos szent lobogója is, és áll mai nap e királyunk sátoros oltára, körülvéve a magyar kegyelet által hozott áldozatoktól; itt őriztetnek ezek, mint dicső nemzeti emlékek, miért e kápolnát ma is kincstárnak nevezik. Ez időtől olly nagy számban kezdék a búcsújárók e helyet látogatni, miszerint befogadásukra s ellátásukra lassankint falu alakult, melly nemsokára mezővárossá emeltetett. Midőn az ököljog elhatalmasodásával a közbátorság mindenütt veszélyezve volt, Nagy Lajos veje Zsigmond magyar király és római császár egy, egyházi zsinatban is megerősített, oklevelet bocsátott ki, melly egyházi átokkal fenyegetett mindenkit, kik a Mária- Czelbe búcsújárókat útközben fosztogatnák, vagy bármiképen háborgatnák. A hívek ájtatos adakozásából nagy kincsek halmozódtak itt össze ez időben, 258
