Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Búcsúk, zarándoklatok, szentélmények, vallási jelenségek
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. megtörésének. A tilalmi időszak azonban mindössze tíz év volt. A búcsújárás szokásának csökkenő tendenciáit némelykor a felvilágosodás hatásaként értelmezi a szakkutatás, hiszen vannak adatok arról, hogy maga a katolikus egyház kezd el küzdeni a csodás események babonás értelmezése ellen a 18. század második felétől. Az egyház igyekezett a vallástudományban képzett papok segítségével a vallásos kultuszt a babonás elemektől és az érzelmi kilengésektől sem mentes megnyilvánulásoktól megszabadítani. Eszterházy Károly egri püspök (1761-1799) az 1760-as évek táján körlevelekben hívta fel a figyelmet a mindennapi életből vett példákkal teleszőtt, babonákat terjesztő prédikációk kártékony voltára, elkoboztatta az egyház engedélyezése nélkül kiadott ponyvafüzeteket, betiltotta a nem engedélyezett kegyhelyeken a búcsújárást. A búcsújáróhelyeken a templomokban és a templomokon kívül elhelyezett látványosságok: a Krisztus-koporsók, az értékes votív tárgyak, a templomi felszerelések, a szakrális emlékek sok helyen a purifikációs törekvések áldozatául estek, ami a búcsújárás szerkezetét is megváltoztatták. Vannak kutatók, akik arra hívják fel a figyelmet, hogy a búcsújáró helyen való tartózkodás jelentősége csökkeni kezdett a hívek szemében, miközben a közösen megtett úté pedig megnőtt. Az egyház kegyhelyekkel kapcsolatos támogatásának mértékét és intenzitását hatalom-technikai kérdésként is kezelhetjük. Európában - ahol a katolikus vallás sok országban államvallás is - a kegyhelyek, mint az emlékezet helyei, nemcsak az egyének és csoportok életvilágában, az egyházak, illetve a vallásosság fenntartásában töltötték- és töltik be ezt a szerepet, hanem a társadalmi hierarchia tudatának széleskörű megerősítésében is. Más kutatók éppen ellenkezőleg, a felvilágosodásra visszahatásként értelmezik a búcsújárás visz- szaerősödését a 19. század folyamán. Különösen az olasz tudósok — Ernesto del Martino, Bronzini, Lanternari30 - a hatalommal való szembefordulásként értelmezik a liturgikus előírásoktól eltérő, a sokszínű népi vallásosság keretében megragadható jelenségeket, amelyekben a búcsújárások igazán bővelkednek. Kevésbé tudatosult az, hogy II. József 1782. április 11-én kelt, az egy napnál hosszabb zarándokutak megtiltására vonatkozó rendelete milyen következményekkel járhatott egyes kultuszhelyek esetében. Mivel a több napig tartó zarándoklatra a falusi hívek már nem vállalkozhattak, azért valósággal fellendült a kisebb körzetű búcsújáróhelyek látogatottsága, amelyek kezdeményezői között jelentős a falusiak száma. (Hasonló folyamatok mutathatók ki az egyházi kisemlékek alapítói között is.) Erről a periódusról a helytörténeti kutatások számolnak be hitelesen és adatokban gazdag dokumentáció alapján.31 Ugyan30 Del Martino 1995; Bronzini 1998; Lanternari 2003. 31 Bárth 1980; Beszédes 2001; Nebojszki 2011, 133. 257
