Pilipkó Erzsébet – Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Konferencia Veszprémben a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Hittudományi Főiskola közös szervezésében 2014. május 20-23. - Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. (Veszprém, 2017)
Janka Ferenc: „Vestigia Dei” Interdiszciplináris párbeszéd a vallásosságról
VALLÁSOS KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 10. kétségbeesése a véges láttánaz ember kétségbeesett törekvése, hogy más legyen, mint önmaga. A depresszióban a végest, a saját veszélyeztetett énünket levetkőzzük, hogy így belesimuljunk a végtelenbe. Az én végtelen nagy elvárásokat támaszt önmagával szemben, ami ezután a teljes elégtelenség érzéshez vezet és mélységes bűntudathoz, hogy egyáltalán a világon van. „A véges kétségbeesése a végtelen láttán”', az ember kétségbeesett törekvése, hogy önmaga legyen. Aszkizofréniában az ember nem képes önmagát a végesben megtalálni, mert nem lel támaszra a végtelenben. „A lehetőség kétségbeesése a szükségszerű előtt” az ember törekvése, hogy a fenyegető korlátozásként megélt szükségszerűség minden formája elől meneküljön. A hisztérikus vég nélkül keres egy Istenhez hasonló támaszt, amelyet nem Istenben és nem is önmagában, hanem a többi emberben vél megtalálhatónak. „A szükségszerűség kétségbeesése az esetleges láttán”: az ember kétségbeesett törekvése, hogy az élet mozgalmassága és kihívása elől a bizonyosba, a változatlanba meneküljön. A kényszeres neurózis esetén a neurotikus nem imádkozik, mert Isten kiszámíthatatlan. így annak a lehetőségnek a reménye nélkül kell élnie, amit maga Isten jelent, akivel személyes párbeszédbe lehet lépni.6 Az ember az egyetlen olyan teremtmény, aki a végtelenség nem tematikus ismeretének fényében tud végességéről és viszonyulnia kell ehhez a végességhez. Az ember nem találhat beteljesülésre a végesben, hanem mindenfajta végesség feltételére, a feltétlenre, a magánvaló értelemre van utalva, anélkül, hogy a vágyott célt valaha is „megszerezhetné” vagy „birtokolhatná”. A véges és a végtelen feszültsége magába foglalja annak lehetőségét is, hogy az ember viszonyulhasson önmagához, de az attól való szorongást is, hogy elveszíti önmagát.7 Természetesen nem akarjuk ezzel azt állítani, hogy minden pszichés probléma forrása a hitetlenség és azt sem, hogy a vallásos emberek teljességgel mentesek lennének minden pszichikai zavartól. Gyökössy Endre megállapítása szerint azt mondani, hogy hivő ember nem lehet depressziós, körülbelül olyan, mint azt állítani: keresztény ember nem lehet influenzás8. Bizonyára igaz az, hogy a szorongás, vagy a pszichés megbetegedések nem csupán a vallásos hit hiányából származhatnak. De az a kijelentés is biztosan helytálló, hogy a hit által formált és fenntartott lelki egyensúly sokat tehet pszichés egészségünk megőrzése vagy helyreállítása érdekében. 6 Menke 2002, 74-75. 7 Menke i. m. 75. 8 Vö. Gyökössy 1984, 143. 22
