Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)

Hozzászólások: - Seres András népművelő Sepsiszentgyörgy: Kántorkodás a moldvai magyaroknál

A papoknak és a kántornak nem szabad az egyházi énekeket más nyel­ven énekelni, csak románul és latinul. A papoknak és a kántornak erre vonatkozólag rendelkezésük van. Mindenkit szigorúan büntetünk, aki ez ellen vét." Egyik-másik pap „szent dühében" meg is átkozta azokat, akik magyarul beszéltek. „A magyar nyelv az ördög nyelve, aki magyarul beszél, az ördög­gel társalog." (Kovács György: A szabadság útján. Moldvai csángók között. Buk. 1951.6.) Ilyen körülmények között régebb az 1930-as népszámláláskor a lakosság­nak pl. Somoskán 32,3%-a, Klézsen 35,5%-a tudott csak írni és olvasni. Az írástudatlanság ilyen foka, az anyanyelvű kulturális intézmények teljes hiányával együtt, mértéktelenül megnövelte a csángók életében az íratlan költészet jelentőségét. Létesültek ugyan 1947-ben 8 faluban (Bogdánfalva, Dózsa György, Forrófalván, Ketrisbe, Klézsén, Lujzikalugarban, Nicolae­Bálcescu és Traianka) magyar iskolák, de a papság bújtogatása révén ezek pár év múlva megszűntek. 1947—1958 óta Moldovában magyar iskola nincs. így a moldovai csángó-magyar minden vágyát, minden álmát szóbeli költészetbe foglalta, törekvéseit is ebben örökítette meg. Ami szépet csak kitalált és elképzelt, azzal mind a népköltészetet gyarapította. A csángók­nak nem voltak tudósaik és művészeik, íróik és költőik, akik a népnek és önmaguknak hírnevet szerezve, hozzájárulhattak volna a tudomány, a mű­vészet, az irodalom gyarapításához, így mindez évszázadok hosszú során át a népköltészetben törhetett felszínre. Moldovában, közel kilencven faluban kisebb-nagyobb számban él ma­gyarul beszélő lakosság. Ma már ismert Domokos Pál Péter kiadásában megjelent „Édes hazám­nak akartam szolgálni" Bp. 1979., majd Domokos Pál Péter és Rajeczki Benjámin két kötetes munkája, valamint Veress Sándor és Ballá Péter moldvai gyűjtése. A magyar népzenegyűjtők Kolozsvárról hat alkalommal voltak Moldvában a csángó-magyarok közt népzenegyűjtés céljából. Lujzi­calugar, Lészped, Klézse, Trunk, Pusztina, Gajdár, Esztefuj, Frumósza, Láb­nyik, Gajcsána és Unguri falvakat keresték fel, a déli csángó-magyarok kö­zül és Szabófalva, Kelgyis, Jugán és Ploszkucén falvakat az északi csoport­ból. Gyűjtésük eredménye addig 200-nál több dallam. így jelenhetett meg a Moldvai csángó népdalok és népballadák című könyv Kallós Zoltán gyűj­tésében, a Balladák könyve és az Új guzsalyam mellett című munkák. Az eddigi gyűjtésekből sejthető, hogy mekkora anyag lehet még össze­gyűjtetlen. A moldvai csángó folklór minden bizonnyal az egész magyar nyelvjárás területén a legélőbb és a leggazdagabb. A dallamokat gazdag ékítés szövi át, különösen a zeneileg jelentős, vagy a szöveg tagolása miatt hangsúlyt nyert hangokat szervesen odakapcsolódó nyújtások, hajlítások, díszítő hangok ékesítik. 223

Next

/
Thumbnails
Contents