Népi vallásosság a Kárpát - medencében 1. Az 1990. december 8-9-én Sepsiszentgyörgyön megrendezett konferencia előadásai (Veszprém, 1991)

Jánó Mihály művészettörténész Sepsiszentgyörgy: Hitvédelem és határőrség (Észrevételek a gelencei felképek vizsgálatához)

szempontok alapján végzett kutatás során pedig még számos falképciklus előkerülését is remélhetjük. Mielőtt rátérnénk észrevételeink kifejtésére, idézzük fel a legendát a Képes Krónikából: „ . . . Ezek után (1068) pedig a pogány kunok a Meszesfelső részénél áttörték a gyepüket, és betörtek Magyarországra, az egész Nyírséget egészen Bihar váráig kegyetlenül kifosztották, végtelen sok férfit, asszonyt és állatot magukkal hurcoltak, majd a Lápos patakon és a Szamos folyón váratlanul átkeltek és visszavonultak. Salamon király és Géza herceg, valamint ennek öccse, László sereget gyűjtött, és sietve útnak indult, átkelt a Meszes kapun, mielőtt a kunok túljutottak volna a hegyeken s az erdőkön, és Doboka városában majdnem egy hétig várta a pogányok érkezését. Az egyik kém, az újvári Franciska csütörtökön értesítette a királyt s a hercegeket, hogy közeledik a kun sereg. A király és a hercegek csapataikkal sietve odalovagoltak, és azon az éjszakán a kunok közelében meg is szálltak. Pénteken virradóra felserkentek, megerősítették valamennyien magukat az Oltáriszentség vételével, és rendezett sorokban támadtak a pogányokra. . . . Salamon király pedig, kiben heves vakmerőség ficánkolt, seregével a legmeredekebb lejtőn szinte csúszva ereszkedett a pogányokra, ezek sűrűn elárasztották nyilaik záporával. Géza herceg pedig, minthogy mindig megfontolt volt, az enyhébb lejtőn szállt le, s támadt nyilakkal a kunokra. Öcscse, László az első támadásnál négyet ölt meg a legerősebb pogányok közül, az ötödik rajta ütött sebet nyilával, s majdnem meg is ölte. De Isten irgalmából gyorsan felépült sebesüléséből. A magyarok tehát kegyetlen halállal szorongatták a pogányokat, s ezek nyomorultul futottak előlük. Ámde a magyarok gyorsabban üldözték őket, és éles, szomjas kardjukat a kunok vérével részegítették. Úgy vágták le kardcsapásaik a kunok frissen borotvált fejét, mint az éretlen tököt. Látja pedig Boldog László herceg, hogy egy pogány egy szép magyar leányt hurcol magával lova hátán. Szent László herceg azt hitte, hogy ez a váradi püspök leánya, és bár súlyos sebet kapott, Szög nevű lován mégis azon nyomban üldözésére indult. Mikor pedig olyan közel ért, hogy lándzsavégre kapja, ez semmiképp sem sikerült, mert sem az ő lova nem futott gyorsabban, sem amannak a lova nem maradt le valamicskét: mintegy karnyújtásnyira volt a lándzsa a kun hátától. így kiáltott tehát Szent László herceg a leányhoz: „Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd magad a földre." Ez meg is történt. Miután pedig Boldog László herceg a földön fekvő kunra vetette volna lándzsáját, meg akarván ölni, a leány nagyon könyörgött: ne ölje meg, hanem bocsássa el. Ebből látszik, hogy az asszonyokban nincsen hűség, mert talán fajtalan szerelemből akarta megszabadítani. A szent herceg azonban hosszú ideig birkózott a kunnal, s miután a lány a kun inát elvágta, megölte. De a nő nem volt a püspök lánya."

1 + Mügéin és az Orosz krónikatöredékek. * 195