Gyöngyössy Orsolya – Limbacher Gábor: Konferencia Alsóbokodon és Nyitrán a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemmel közösen 2011. október 5-8. - Vallási kultúra és életmód a Kárpát-medencében 9. (Veszprém, 2014)
V. Napjaink vallásossága modern interpretációban - Szacsvay Éva–Séra László: Az érintés a szakrális kommunikációban. A gyógyerő pszichológiája
VALLÁSI KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 9. csókolást csak a körmenet végén egészíti ki a kereszt megcsókolása a templomba történő visszaérkezéskor. Nincs érintőzés a szerbek grábóci búcsújárásában.13 A test és a liturgia A vizsgálatunk tárgyát képező szakrális érintés bemutatása előtt megpróbálunk annak egyházi szabályozásába betekinteni. A feladat bonyolultságát jelzi, hogy míg a templomi liturgia előírások szerint alakul, a búcsújárás liturgiája, mint a népi, népies vallásgyakorlás egyik fő megjelenési helye, nem rendelkezik egyházi főhatósági szabályozással, legfeljebb a gyakorlás általános jóváhagyásával. Pontosítva, engedélyezett „a búcsújárás zarándoklat azokra a közelebbi vagy távolabbi helyekre, amelyek az egyházi jóváhagyások folytán fel vannak ruházva egy különleges lehetőséggel, a búcsúnyerés jogával, a búcsúkiváltságokkal. Ez azt jelenti, hogy az ott bizonyos feltételeknek megfelelő emberek számára az egyház (minden körülmények között egyénileg és nem kollektív jelleggel) megadja a bűneik ideig tartó büntetésének megrövidítését, vagy teljes elengedését”.14 A búcsújárás „rítus és dráma” kerete összefoglalja a szakrális élmény dramatikáját, amelynek része az érintkezés felvétele és az ahhoz tartozó indítékok számbavétele (pl. betegség-gyógyulás), amelynek ritualizációja (ereklyék használata, eldobott mankók) azonos dramatikus erővel hathat a vallási megerősödésben.15 A búcsúk és ereklyék ügyeinek intézésére 1668-ban IX. Kelemen pápa külön egyházi hivatalt, kongregációt alapított, amelyet 1904-ben X. Pius pápa a szertartások kongregációjával egyesített, majd 1908-ban a kongregációk újjászervezésekor a búcsúk kérdését a Sanctum Officium hatáskörébe utalta. VI. Pál pápa 1969. május 8-án a Rítuskongregációt Szentté-avatási Ügyek Kongregációjára és Istentiszteleti Kongregációra osztotta szét; 1975. július 11-én pedig a Cons tans nobis apostoli konstitúciójában az Istentiszteleti Kongregációt és a Szentségi Kongregációt Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció néven egyesítette. II. János Pál pápa 1984. április 5-én ismét szétválasztotta őket, elkülönítve 13 Mohay 2009. 101.; Vass 2010. 146-147. 14 Mohay 2009. 23, kiemelés tőlünk. Mohay egyben megadja ennek teológiai értelmezését: „az egyház a bűnbánó javára fordítja mindazt a közbenjárást, amelyet, mintegy »kincstár«-ban az imádságokból összegyűjtött, és azokkal, oldó-kötő hatalmánál fogva (profán szóval) mintegy gazdálkodik.” 15 Mohay 2009. 24. Turner-Turner 1978 alapján,valamint Tánczos 1995 és Vass 2010. 163. megállapításaira támaszkodó, a rituális drámában értelmezett búcsújárások esetleírásaiban csupán megemlített mozzanatok az érintések, de valójában dramaturgiailag a szenttel való kapcsolat- teremtésnek ezek a csúcspontjai. 581