Gyöngyössy Orsolya – Limbacher Gábor: Konferencia Alsóbokodon és Nyitrán a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemmel közösen 2011. október 5-8. - Vallási kultúra és életmód a Kárpát-medencében 9. (Veszprém, 2014)
IV. Vallásos költészet, népköltészet, hitbuzgalmi irodalom - Polgár Anikó: „Mint a középkori másoló”. Az alázat fogalma Babits Mihály Amor sanctusának fordításszemléletében
VALLÁSI KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 9. mert igen szép.”5 A Babits-esszék szembetűnő szentenciózussága (amint erre Nédli Balázs is figyelmeztet6), a különböző Babits-írásokban olvasható kijelentések egymást kizáró jellege, a fordításelmélet és a fordítói gyakorlat számtalan ellentmondása persze óvatosságra kell, hogy intsen a fordító alázatával kapcsolatban. A középkori másoló szerepe Babitsnál egy olyan felvett póz, mely mögött határozott fordítói öntudat rejtezik. Fordításaiba Babits, akárcsak a középkori kompilátorok, elődei jól sikerült megoldásait is beolvasztja,7 ez azonban (mivel nem a vállalkozás személytelenségének leple alatt történik) nem társul a középkori másoló alázatosságával. Józan Ildikó szerint Babits fordításszemléletének ellentmondásai éppen „a saját fölényéhez való túlzott ragaszkodásból származnak.”8 Az alázatos középkori másoló szerepét magára vevő fordító és költő toposza a középkor iránti rajongásból ered, s a mesterségét tudatosan művelő újkori költőnek az irodalom minden mesterkéltség nélküli, áhítattal teli befogadása iránti nosztalgikus csodálatát mutatja. A jellegzetes hasonlat Babits követőinél is felbukkan, pl. a Babitsot mesterének tartó, ám sok tekintetben saját utakon járó Devecseri Gábor egyik költészet-lélektani szempontból is érdekes versében, melyben a belső hangra ügyelő költő a cellája mélyén szent iratot másoló szerzeteshez hasonlít: „Nem én vagyok költő. Bent szivemben, / mint cella mélyén ájtatos barát, / ki szent iratot másol s mitse lát, / csak ami szép, úgy ül és rendületlenül / jegyez a költő.”9 Babits kortársai az alázat kifejezést nem csupán fordításelméleti fogalomként használják az Amor Sanctus és a Dante-fordítás kapcsán, hanem a keresztény, s még inkább a katolikus érzés folyományának tartják, a fordítások sikeressége pedig e vélekedések szerint nem a véletlennek, a helyes elv megválasztásának vagy a mesterségbeli tudásnak köszönhető, hanem isteni kegy. Az Amor sanctust a szakirodalom „az áhítat és az alázat művének”10 nevezi, melynek azért van sajátos helye a Babits-életmüvön belül, mert ehhez nemcsak tudás és tehetség, hanem hit is kellett. A fordító alázata és a fordítás szolgálat-jellege Gyergyai Albert kritikájában is kulcskifejezés: „Nem tudjuk, mit csodáljunk inkább: a könyv nemes külsejét, remek kétnyelvű szövegnyomásával, magát az eszmét, amelynek 5 Babits 1978.285. 6 Nédli 2008. 268-269. 7 Az elvet, „mely olyan feladatként határozza meg a fordítást, amit az egymást követő fordítók a közös célt elérendő együtt végeznek”, a fordításelméletben „kollektivistának” nevezik. Vö. Józan 2009. 53. és 154. 8 Józan 2009. 120. 9 Devecseri 1964. 20. 10 Rónay 1941. 39. 536
