Gyöngyössy Orsolya – Limbacher Gábor: Konferencia Alsóbokodon és Nyitrán a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemmel közösen 2011. október 5-8. - Vallási kultúra és életmód a Kárpát-medencében 9. (Veszprém, 2014)

III. Szakrális tárgyak világa: vallásos tárgyak, ábrázolások és ereklyék - Pilipkó Erzsébet: Árpád-házi szentek ábrázolásai a kárpátaljai görögkatolikus templomokban

VAU .ÁST KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 9.

körében elindított egy nagyarányú vallás- és szertartásváltoztatást. Ugyanakkor az egyházi és világi vezetők felismerték, ha szervezett módon nem tesznek lépéseket a magyar nyelv liturgikussá tételéért, akkor a magyar görögka- tolikusság léte, megmaradása forog kockán. Ez a felismerés országos összefogást eredményezett - a munkácsi és eperjesi egyházmegye vezetői, illetve a budapesti görögkatolikus értelmiségiek közös fellépése eredményeként útjára indult az ún. hajdúdorogi mozgalom. Országos kongresszus összehívására került sor, 9 tagú fordítóbizottság alakult, ez utóbbi feladatul kapta az ószláv és görög nyelvű szertartási szövegek magyarra való fordítását. A szövegek elkészültek s használatba is kerültek. Róma azonban következetesen elutasító álláspontot képviselt, és kifejezetten megtiltotta a magyar nyelv használatának már elterjedt gyakorlatát. A Szentszék álláspontja az volt, hogy az egyházat nem lehet nemzeti püspökségekre felosztani, nemzeti liturgiák nem léteznek, és a nép nyelve liturgikus használatra nem alkalmas. Az 1912-ben felállított hajdúdorogi magyar püspökség liturgikus nyelvének is a klasszikus görögöt jelölte meg, amelynek keretében a magyar csak olyan mértékben érvényesülhet, mint engedélyezett a latin mellett a nyugati egyházban. Viszont a községsoros sematizmusok alapján megállapítható, hogy a munkácsi egyházmegye magyar egyházközségeiben a pápai rendelkezés ellenére továbbra is zavartalanul érvényesült a magyar nyelv templomi használata. Ez folytatódott a Trianont követő időszakban is, bár a csehszlovák államhatalom egyfajta „statisztikai magyartalanításra ” törekedett, s ezt - többek között - a görögkatolikus magyarok egy részének ruszinokká való átminősítésével érte el.10

Az 1949. évi reuniálás megszüntette ugyan az egyházmegyét, azonban a helyi magyar közösségek többsége úgymond ortodox besorolással, de tovább működött. A reuniált parókusok továbbra is magyarul végezték a szertartásokat, a szláv nyelvű ortodox pópákat sehol nem fogadta be a magyar közösség. A szovjet érában a nemzeti hovatartozás már fölülírta a felekezetit. A szovjet államegyház ugyanis nem csak vallási, de etnikai homogenitásra is törekedett. A négy évtizedes szovjet ateista ideológia erőszakosan behatolt az élet összes területére, retorziókkal büntette a vallási és nemzeti nyilvános megnyilvánulások legkisebb jelét is, mégis megmaradt a hit és megmaradt a nyelv.

Az 1989-es legalizációt követően újraszerveződött a munkácsi egyházmegye, azon belül a magyar esperesi kerület. A parókiákon újraindult a hittanoktatás, a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A stabil történeti kontinuitás hiánya

10 Popély 1989, 44-75.

369