Gyöngyössy Orsolya – Limbacher Gábor: Konferencia Alsóbokodon és Nyitrán a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemmel közösen 2011. október 5-8. - Vallási kultúra és életmód a Kárpát-medencében 9. (Veszprém, 2014)
III. Szakrális tárgyak világa: vallásos tárgyak, ábrázolások és ereklyék - Pilipkó Erzsébet: Árpád-házi szentek ábrázolásai a kárpátaljai görögkatolikus templomokban
VALLÁSI KULTÚRA ÉS ÉLETMÓD A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN 9. Azért különös jelenség ez, mert egy olyan közösségről van szó, amelyiknek etnikai identitása adott, hiszen anyanyelve magyar, sőt az idősebbek nem is beszélnek más nyelvet, azonban vallási hovatartozása miatt a nemzeti identitása sokszor megkérdőjeleződött. Hogy miért? Ennek történelmi okai vannak. Az egyháztörténészek véleménye a kérdésben megoszlik,7 de összességében azt mondhatjuk, hogy a görögkatolikusok elmagyarosodott nemzetiségiek, adott esetben elmagyarosodott mszinok, akik zömében a 17-18. században települtek be a mai Kárpátaljára s egy-két generáción belül beolvadtak a többségi magyar társadalomba, egyedül vallási különállásukat - azaz görögkatolikusságukat - őrizték meg.8 S mivel a hétköznapi érintkezésben a magyar nyelvet használták, korán megfogalmazódott az igény a magyar liturgikus nyelvre való áttérésre is. 1793-ban Krucsay Mihály gálszécsi parókus (később kanonok) már elkészítette az Aranyszájú Szent János liturgiájának a teljes magyar fordítását. S a magyar egyházközségek a lefordított liturgikus szövegeket - vagy legalábbis azok egy részét - nem hivatalosan használni kezdték, bár ez egyházközségenként eltérő volt, aminek magyarázata a parókusok szemléletében volt keresendő. Egyes papok ugyanis a magyar nyelvet alkalmatlannak találták a liturgiavégzésre. S bár a prédikálásban, a gyóntatásban, a haldoklók ellátásában a magyar nyelvet használták, a liturgiát ószlávul végezték. Egy 19. század eleji visszaemlékezésben olvashatjuk: „Kerekes Demeter, bár orosz pap és esperes volt, oroszul (mint az alföldi görögkatolikus papok) nem is tudott jól, sőt csak arra volt büszke, hogy magyarnak vallhatta magát, a görög-orosz egyházi szertartásokhoz, mindazonáltal különösen annak fölségesen költői jellege miatt, rendkívül ragaszkodott.”9 Egyébként már a 19. század elején egyre nehezebb volt fenntartani az ószláv liturgiát, hiszen az iskolák tanítási nyelve is a magyar volt, így kénytelenek voltak a gyerekeket különórában az orosz betűvetésre s néhány ószláv imádságra, énekre tanítani, hogy be tudjanak kapcsolódni a liturgiába. Az 1848-1849. évi szabadságharcot követően a felélénkült nemzetiségi mozgalmak közepette még inkább nehezebbé vált a görögkatolikus magyarok sorsa, ugyanis az idegen liturgikus nyelv miatt a magyar közvélemény ellenszenvét, olykor megvetését volt kénytelen elviselni. A magyar társadalom jelentős része a szertartás nyelvét azonosította a nemzetiséggel, ezért a magyar görögkatolikusokat oroszoknak tekintette. Ez a folyamat az értelmiségiek 7 Karácsony 1924, 22-23.; Hodinka 1909, 83., 232.; Cserbák 1986, 278.; Dr. Pirigyi 1990, 1. köt. 77-78.; Timkó 1971,436. 8 Pilipkó 2007,26-28. 9 Dr. Pirigyi 1990, 2. köt. 84. 368
