Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

Találkozások, arcok, élmények 1

totta-e el, nem sértette-e meg? S vájjon szerződő ellenfele is híven tartja-e a kötést? S ha azután valami hibát vesz észre: kereken megmondja papjának, kurátorának, presbitereinek, dékánjának. Azt hiszi, ezek a jó Úristen tiszttartói, ispánjai, hajdúi. S ha hiba van, bizonyára nem az uraság követi azt el, hanem tisztsége, cselédsége..." Hiába volt vágya a menyasszonynak, hogy lakodalma hagyományos legyen. Az előkelő rokonság miatt ez lehetetlen volt. Hisz ők a menyasszonytáncról úgy vélekedtek: „Ehes lakodalom az, ahun menyasszonytánc van!" Kívánsága csak 30 esztendő elmúltával, kisebbik lányának, Mártának esküvőjén-lakodalmán válhatott valóra. Vilma és Károly több napig tartó lakodalmát nagyon nehéz, súlyos gondoktól és megpróbáltatásoktól terhes esztendők követték. Családjukra, mint a falu egyik legmódosabb családjára, teljesíthetetlen beszolgáltatási kötelezettséget róttak ki. Emberfelettien kellett dolgozzanak, egyébre sem idő, sem erő nem maradt. Ezekben a nehéz években mutatkozott meg igazi nagyságában a szűkebb és tágabb család ereje. Miközben a nagygazdákat sorra bezárták, mert a kirótt beszolgáltatást nem tudták teljesíteni, Tamáséknak nem volt hátraléka. A nagyszülők, a szülők, a testvérek erejüket, javaikat adták össze, hogy megmentsék a börtöntől Vilma urát. Házasságukból két leánygyermek született. 1956 után megszabadulva a beszolgáltatások terhétől, néhány évi munkával házat építettek a faluban. Előtte kint éltek és gazdálkodtak a tanyán, a híres szentgáli erdei tanyák egyikén, amelyet kitartó, szívós munkával valóságos kis paradicsommá tettek, s amelytől meg kellett válniok. Egyéni gazda-létük kényszerből ért véget. Tsz-tagok lettek. Az 1960-as évek második felétől nyugalmasabb időszak kezdődött életükben, amikor is Tamás Károlyné feleleveníthette hatalmas tudáskincsét, elsősorban a gyermek- és ifjúkorban tanult népdalokat. Egyre gyakrabban kereste őt fel Békefi Antal népzenekutató, hangszalagon rögzítve az általa énekelt nagyszámú bakonyi népdalt. 1974-ben Szentgálon is megalakult a Pávakör, amelynek vezetését 1975-től Tamás Károlyné lánya, Márta vállalta el. Állandó türelmes segítője, igazi munkatársa édesanyja lett. Szentgálon nincs is senki, aki nála több dalt tudna. Igazi nótafa, aki a templomi katolikus énekkarnak is első énekese. 1979-től egyik leghűségesebb, legodaadóbb tagja a Veszprém Megyei Múzeum Baráti Körnek. Az ott elhangzó előadásokat élvezettel hallgatja, igyekszik valamennyin jelen lenni. Tudásszomja új ösztönzést kapott, a szunnyadó alkotási vágy a néprajzi gyűjtőmunkában teljesedett ki, Szentgál hagyományos életének és kultúrájának megismertetésében úgy, ahogyan ő látta, megélte. Azt hittük, hogy Vajkai Aurél Szentgál című két kötetes monográfiája után erről a faluról már nem lehet több újat mondani. Tamás Károlyné bebizonyította, hogy lehet. Számára az írás megújulás, pihenés, a lelki béke és öröm forrása. A család ma is gazdálkodik.