Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

Találkozások, arcok, élmények 1

családtagot. Életére legerőteljesebb hatással apja volt, akihez különös, rajongó szeretettel ragaszkodott. Az apa legénykorában tagja volt a falubeli Katolikus Körnek, ahol minden színdarabban szerepelt. A lakodalmak első vőfélyeként valamennyi verses köszöntőt, búcsúztatót fejből tudott. Sőt, verses rögtönzéseknek, alkalmi költeményeknek is szerzője volt, amelyeknek megírására a falubeli kiterjedt pásztorközösség tagjai gyakorta meg is kérték őt. Elismert, köztiszteletben álló tagja volt közösségének. Fogékony leánygyermekét versekre, mondókákra tanította. Rendszeresen mesélt is neki, de a meséken túl a természettel - erdővel, mezővel -, az állat- és növényvilággal is megismertette, elmondva róla mindazt, amit ő tudott. Két esztendő múlva a kis Vilmának ikertestvérei születtek, akik közül az egyik rövid idő után meghalt. Az életben maradt kisfiú sokat betegeskedett, anyját munkája mellett nagyon lekötötte, ezért a leányka egyre többet volt nagyszüleinél, akik mindenhová magukkal vitték az élénkeszű gyermeket. E látogatások során ismerte meg kiterjedt rokonságát. A lakodalmakban, paszitákban, búcsúkban, vásárokban a felnőttek között élő gyermek csodálkozva és gyönyörűséggel hallgatta a szebbnél-szebb pásztordalokat, amelyeket igyekezett megtanulni. Legkitűnőbb tanítómestere nagyapja volt, akitől nagyszámú, csodálatos tündérmesét is tanult, nagyanyjától pedig ünnepköszöntő verseket. 4-5 esztendős volt, de már annyi dalt ismert, hogy a kocsmáros rokonuknál öszszegyűlt rokonság az asztalra állítva énekeltette őt. Szűkebb közössége már gyermekkorában elismerte és értékelte tudását. Ennek ellenére sem részesítették különleges bánásmódban, nem csodálták és nem szántak számára a családétól különböző életformát. Ahogy növekedett, úgy nevelődött bele a munkába: megismerte és megtanulta a ház körüli teendőket, az állatokkal való foglalatoskodást és a mezei munka mindazon mozzanatait, részeit, amelyeket egy családban a nőknek kellett elvégezni. Édesanyja mellett egyre önállóbban, sőt, bizonyos munkákat egészen önállóan végzett már, így a kertészkedést, a főzést. A hosszú téli estéken pedig a házban és a ház körül található anyagokból apjával játékokat készítettek. Az iskoláséveket Szentgálon, nagyszüleinél töltötte — hisz iskola csak a faluban volt, ide jártak a tanyán élő gyermekek is -, ahol a háztartásban a munkája figyelemreméltó segítséget jelentett nagyanyjának. Szemléletesen jegyezte meg a nagyszülők egyik komaasszonya: „Komaasszony, a tüske is a hegyíve' bújik. Ez a kislány igen szorgalmas lesz felnőtt korában is!" Igaza lett, ez a gyermekkori szorgalom a mai napig nem fogyatkozott meg. Szívesen és szeretettel tanult. Rövid időn belül az osztály első tanulója lett, a tanítónő kedvence, az iskolai ünnepélyek állandó szereplője. Anyai nagyanyja hagyománytisztelő, a közösség gazdag szokásvilágát kitűnően ismerő asszony volt, aki minden tudását örökségként adta át érdeklődő unokájának. Ugyanakkor a közösség által gyakorolt szokásoknak ő maga is aktív résztvevője volt, igyekezve elsajátítani valamennyit.