Dr. Geiszt Jakabné szerk.: Múzeumi Diárium 1993 (Veszprém, 1993)

Találkozások, arcok, élmények 1

Tanítója szerette volna, ha a jól tanuló gyermek tovább tanul, amelyet a család anyagi helyzete, vagyonossága könnyűszerrel lehetővé tett volna. Apja azonban erről hallani sem akart. Nem zsugoriság mondatott vele nemet, nem is a szeretetlenség. Igazi oka a következő volt: a faluban két tanítónő élt; egy római katolikus és egy református, mindkettő vénlányként. Ebből az apa a következő tanulságot vonta le: „...akinek diplomája van, már csak hasonló úrhoz akar menni, de annyi úr meg nincs! Falusival nem elégednek meg a tanult lányok, így inkább pártában maradnak." Ez az érvelés eldöntötte a serdülőkorú leányka sorsát: a hatodik elemi elvégzése után a tanévzárón nehéz szívvel mondotta el a búcsúverset és végleg elment az iskolából. Ezzel kezdetét vették a leánykodás évei: egymást érték a vidám lakodalmak, amelyeket mindig koszorúslányként táncolt végig. Elvégezte az Iparoskör tánctanfolyamát is. Igényessége és tanulási vágya az évek múlásával nem csökkent, tart a mai napig. Igyekezett mindent, ami nemes és szép, megtanulni. A zene, a dal különösképpen vonzotta. Elsajátította a slágereket is és az időközben kitört világháború katonanótáit. A juhászcsaládok nőtagjai, bármilyen gazdagok is voltak, a birkákat maguk nyírták, sőt, birkát nyírni el is szegődtek. Ezt a rendkívül nehéz, emberpróbáló munkát jól megfizették. Hosszas könyörgés után, 14 esztendős korától édesanyjával járt el Kiss-Tóth Vilma „nyírőbe". 1939-ben nagyjelentőségű esemény történt a család életében: telepes rádiót vásároltak. „Igen sokat tanultam nemcsak én, de az egész család a rádióból" - emlékezett vissza erre. Rendkívül erős volt a családban a tanulásra, a tájékozottságra való igény, anélkül, hogy hagyományos életformájukat és hagyományaikat elvetették volna. Két újságot is járattak: az apa az Igazság c. lapot (Szabad Föld előde), az anya pedig a Párizsi Divat-ot. Ebből ruha és kézimunka mintákat vett át, amelyeket a téli estéken elkészített. A lassú polgárosodás összhangban volt lehetőségeikkel, szerény méretekben éltek is vele, s ezzel társadalmi csoportjukból kiemelkedtek. Egész életmódjuk, különösen példás családi életük elismerést és tiszteletet váltott ki még a református kisnemesekből is. A gyermekkorban megtapasztalt lelki béke, az örömre való képesség és a derű sugárzik ma is Kiss-Tóth Vilma egész lényéből. Ez vonzotta hozzá leánykorában az egyik legmódosabb szentgáli nemesifjút, az egyik legősibb nemzetség sarját, Tamás Károlyt. Bár a fiatalember rokonsága hallani sem akart a pásztorivadékkal kötendő házasságról, azonban az ifjú hajthatatlansága mindenkit engedékenységre kényszerített: így református esküvő és reverzális adása ellenében hozzájárultak a frigyhez. Nagy dolog volt ez a szentgáli kálvinista nemesek történetében, akikről a következőket írta az őket oly jól ismerő Eötvös Károly: „Ezek népe már tiszta magyar, nyakas, okoskodó, maga eszén járó, szókimondó. Azt hiszi, szerződése van a jó Úristennel a melyet illendő megtartani mind a két félnek. Bele is néz olykor, vájjon a szerződés valamelyik pontját nem mulasz-